http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/9619-hatodszor-rendezik-meg-a-pecsi-csaladi-szinhazi-fesztivalt#sigProId8bb24d1ccd
Tizennégy társulat tizenkilenc előadásával várja a közönséget a hatodik Pécsi Családi Színházi Fesztivál, amelyet május 26. és június 3. között rendeznek a baranyai megyeszékhelyen.
Rázga Miklós, a szervező Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatója az MTI-nek elmondta: a fesztivál immár második alkalommal a teátrum új bemutatójával, Rossini Hamupipőke című vígoperájának előadásával kezdődik.
A családok éve keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által ötmillió forinttal támogatott rendezvény programját idén is az életkori sajátosságok figyelembevételével állították össze - hangsúlyozta a direktor. A programokra térve közölte, hogy idén két határon túli színház érkezik: a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Beregszászról Az ördög három aranyhajszála című darabot hozza el, a nagyváradi Szigligeti Színház pedig Lázár Ervin klasszikusával, a Szegény Dzsoni és Árnika című mesével érkezik.
Rázga Miklós tájékoztatása szerint ebben az évben a vidéki színházak vannak túlsúlyban, újdonság a fesztiválon a dunaújvárosi Bartók Színház és a tatabányai Jászai Mari Színház szereplése, a kecskeméti, a szegedi és a zalaegerszegi színházak ugyanakkor szinte minden alkalommal résztvevői a családi fesztiválnak.
A dunaújvárosi társulat Arany János egyik leghíresebb művéből, a Toldiból a Ghymes együttes alapítója, Szarka Gyula által írt musicalkölteményt tűzi műsorra. A kecskeméti társulat idén a Kőműves Kelemen című rockballadát, Szörényi Levente és Bródy János szerzeményét hozza el - sorolta. Mint kitért rá, két fővárosi társulat is Pécsre érkezik: a József Attila Színház a Légy jó mindhalálig című musicalt mutatja be, amelyet a várható nagy érdeklődésre tekintettel kétszer is műsorra tűznek június 2-án, a Dramatic Art Produkciós iroda pedig A kis herceg című művet mutatja be, Ujlaki Dénes szereplésével.
A PNSZ három előadással készül fesztiválra, köztük egy teljesen új produkcióval, Rossini Hamupipőke című művével, amelyet majd a jövő évad műsorán láthatnak a gyerekek - jegyezte meg az igazgató hozzátéve, hogy műsorra tűzik még a teátrum legnépszerűbb darabjait, A padlás és A muzsika hangja című musicaleket is.
Rázga Miklós beszámolt róla, hogy a fesztivált folyamatos nézőszám-emelkedés jellemzi. Az előadások látogatottsága olyan magas, hogy évről évre pótszékekkel bővítik a nézőteret. A teátrum csütörtökön kezdi meg a jegyárusítást a fesztiválra.
Forrás: MTI