A magyarországi Fluid csapata Seven című alkotásával nyerte meg a 3. Zsolnay Fényfesztivál fényfestőversenyének első díját Pécsett - közölték a csütörtökön kezdődött programsorozat vasárnapi zárónapján a szervezők az MTI-vel.

A baranyai megyeszékhely székesegyházának homlokzatára meghirdetett nemzetközi Zsolnay Light Art Fényfestőverseny öttagú nemzetközi zsűrijének döntése nyomán a második helyezett Kertész Éva lett, harmadikként pedig a mexikói Nullpixel végzett. A közönségdíjat a magyarországi Artcontrols csapata nyerte el - áll a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. közleményében.   

Mint ismertették, a Zsolnay Street Artist versenyen az utcaszínházi és utcai cirkuszi produkciók versengtek: közülük a közönség az argentin Circo Eguapot választotta győztesnek.   

A kft. összesítése szerint a "minden eddiginél látványosabb" idei fényfesztiválon több mint 70 ezer látogató vett részt. A szervezők mintegy 100 programmal, a többi között háromdimenziós fényfestéssel, újcirkuszi és utcaművészeti kavalkáddal várták a látogatókat, a kedvelt pécsi épületek fényfestést, a belváros ismert terei és rejtett zugai fényinstallációkat kaptak.   

A vetítések és fényszobrok az eddigieknél is nagyobb területen helyezkedtek el, a teljes belvárost behálózó Fény útja összesen 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltett életre. Az összegzés a fesztivál leginkább magával ragadó látványosságai között egy hét méter átmérőjű valósághű, ragyogó Hold-installációt említett meg.

Forrás, fotók: MTI

 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 452 174 megtekintés

Videó: 51 274 210 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7346365

Jelenleg az oldalon

49
Online

Interreg CE1013 REFREsh