Egyéniben a korábbinál kevesebb versenyen vettek részt játékosaink idén. Ezen szereplésekből kiemelkedett a tavasz folyamán Fülöp Elemér, aki többek között OB ezüstjének köszönhetően is kivívta a magyar válogatottban való szereplés jogát.

Évértékelés 2018:

Fülöp egy csapat vb címmel öregbítette a komlói gombozás hírnevét a lisszaboni vb-n; egyéniben 6. helyezett lett, amit ő is várakozáson aluliként értékelt. További versenyeken különböző osztályokban szinte minden versenyen került komlói gombozó nyakába érem. Az egyéni ranglistát továbbra is Szendrey vezeti, Fülöp is őrzi 3. helyét.
Az idei évben reménykeltően kezdtük az NB I-es szerepést. Két kör után a Tesi „lőtávon” belül volt, ezt sajnos egy szegedi betlivel nagyon elrontottuk. Hullámzónak ítélhetjük meg a teljesítményt, de a vége igazán remek lett, hazai pályán kiemelkedő játékkal a 2. helyre kapaszkodtunk fel – emlékezetes hajrá volt ez! Sorozatban ez volt a 11. érmes helyezése a DÖKE Komló csapatának.

NB II: 5. hely:

Olyannyira sűrű volt az őszi menetrend, hogy az NB II. befejező fordulójáról elmaradt a beszámoló, anyagtorlódás miatt. A tavalyi bronzéremmel magasra tették a lécet Balláék. Az idei évben is az élmezőnyben volt II. csapatunk, végig harcban a dobogóért. Most azonban a rendkívül szoros tabellán rosszabb egymás elleni eredménnyel szorultunk az 5. helyre. A két feljutó (Vác, Tesi II) egyaránt 35 pontot szerzett, a komlói 31 pont nem sokkal marad el ettől, nem lehetünk elégedetlenek. A csapatot idén is Takács, Balla, Trischler, Kelemen, Steller és Gyozsán alkotta. 

A 2018. évi NB II. végeredménye:

    1. Vác I            35 pont
    2. Testvériség II        35 pont
    3. ESE            32 pont
    4. Csokonyavisonta    31 pont
    5. DÖKE Komló II        31 pont
    6. Hírős ALSE II        25 pont
    7. Mundial II            22 pont
    8. Vác II            11 pont
    9. Soproni MAFC        10 pont
    10. Modern SE        visszalépett   

Balla Antal – Kelemen Zoltán: 70!

Két rutinos csapattársunk decemberben tölti be 70. életévét. Ebből az alkalomból egy kis örömgombfocival és ajándékokkal köszöntötték a csapattársak Balla Antalt és Kelemen Zoltánt e jeles alkalomból. Jó volt látni, hogy Trecsi kivételével mindenki ott volt az ünneplésen, még a játéktól már kissé eltávolodó tiszteletbeli elnök, Karácsony László is beszállt játszani a régi társak közé. Presztízsrangadókkal teli volt a délután, végül a döntőben Fülöp 2-1-re nyert Szendrey ellen. Csapatunk ezzel az összetartással zárta az idei sikeres évet, bizonyítva egyben azt is, hogy a gombfocit egy életen át lehet játszani, itt nincs felső korhatár.
  
Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 965 megtekintés

Videó: 52 655 036 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535207

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh