Kedden bemutatták a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) gondozásában megjelent Sport 2019 című évkönyvet.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: visszatérő ügy a szervezet életében a sportévkönyv, majd beszámolt az NKM Nemzeti Közművek Zrt.-vel kötött partneri megállapodásról.   

Vékássy Bálint, a MOB főtitkára közölte: számára olyan az évkönyv, mint a sportolóknak az olimpia, amelyen mindenki ott akar lenni, amelyből mindenki ki akarja venni a részét.   

"A szerzők ugyanúgy szeretnének emlékezetes írásokkal bekerülni, a fotósok látványos képekkel megjelenni, miként a sportolók kvótát szerezni az olimpiára" - mondta. Hozzátette: a szerzők sokszínűsége pedig arra emlékezteti, ahogy a világ országainak képviselői találkoznak az olimpiákon.   

"Bár a könyvben a szerzők nem feltétlenül úgy vetélkednek egymással, mint a sportpályákon a versenyzők, hanem érdekes történetekkel, színes karakterekkel, látványos képekkel. A családias közeg viszont ugyanúgy jellemző a sportújságírókra, mint egy olimpia résztvevőire" - emelte ki, majd zárásként újabb párhuzamot vont.   

"A megnyitó, ahol felhúzzák a zászlót és eldördül a képzeletbeli startpisztoly, az a könyv életében ahhoz hasonlatos, amikor az a boltokban a polcokra kerül" - fogalmazott.   

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke kiemelte: a négyévenkénti olimpia azért is nagy érték a mai világban, mert kevés hozzá mérhető van. "Alig találni olyan értéket, amit az elmúlt több mint száz évben ne kezdett volna ki valaki vagy valami. Az olimpiai mozgalom túlélte ezt az időszakot, magyarként pedig biztos pont volt ebben az időszakban" - közölte. Hozzátette: a hagyományokat ápolni és folytatni kell, ezek egyike az évenként megjelenő sportévkönyv.   

A könyvben szerepet kapott sportolókat a kajakozó Csipes Tamara, a sportlövő Péni István, a hosszútávúszó Rasovszky Kristóf és műtétjét követően a mankóval érkezett vívó, Szatmári András képviselte személyesen az eseményen.   

A Sport 2019-ben közel egymillió karakter és több mint hatszáz kép szerepel, utóbbiak közül ezúttal is több exkluzív. A kötet ára 7940 forint.

Forrás: MTI

Fotók: Tumbász Hédi

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 690 megtekintés

Videó: 52 650 020 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534525

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh