Megtartották az Erima Gyermek-bajnokság U10-es korosztályának elődöntőit, melynek egyik állomása Komló volt. A házigazdán kívül még három csapat vett részt a komlói elődöntőben, nevezetesen a Várpalota, a Szeged és a Tatabánya. A lelátón százötven – kétszáz néző volt kíváncsi az ifjak küzdelmeire. S remek hangulat is uralkodott a lelátón! Szemet gyönyörködtető volt látni, hogy a zömében negyedik osztályos tanulók szívvel lélekkel küzdenek a pályán, s olyan fineszes megoldásokat alkalmaznak egy-egy szituációban, mint amilyenek kedvenceiktől láthatnak a televízióban. Vágner István az Erima Gyermekbajnokság egyik szervezője elmondta, hogy rendkívül magas színvonalon gondoskodott városunk a szervezésről. Külön kiemelte, hogy eddig nem igazán volt tapasztalható, hogy a csapatok vezetőit, és a játékvezetőket vendégül látták egy-egy szendvicsre, sütire, üdítőre.

Kollai Tamás együttese második helyen zárta a csoportkört, s így országos döntőbe jutott, melynek Debrecen ad otthont május 19 – én.

Eredmények:

Várpalota – Komló 17:10 (8:7)

Szeged – Tatabánya 15:14 (5:9)

Komló – Szeged 17:13 (9:4)

Tatabánya – Várpalota 8:18 (2:11)

Szeged – Várpalota 13:19 (7:7)

Tatabánya – Komló 8:11 (5:4)

Végeredmény:

1. Várpalota

2. Komló

3. Szeged

4. Tatabánya

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 456 966 megtekintés

Videó: 51 277 178 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7346946

Jelenleg az oldalon

34
Online

Interreg CE1013 REFREsh