http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/13318-iden-kozonseg-nelkul-rendeztek-meg-a-nemzeti-vagtat#sigProIdfa12c7289a
A hétvégén rendezték meg a 13. Nemzeti Vágtát a Hősök terén, amelynek döntőjét Ördög Alen, Porva lovasa Ricardó nevű lován nyerte vasárnap este. A lovas eseményt, a járványhelyzetre való tekintettel, közönség nélkül tartották meg. Az érdeklődők online és televíziós közvetítésen keresztül követhették az eseményt.
"Abszolút elégedettek vagyunk(...), azt láttuk, hogy ez a szakrális tér működésbe hozta az egészet és gyakorlatilag közönség nélkül is működött" - mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A nemzetközi futam kapcsán kitért arra, hogy a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok arab ménesének shagya-arab lovaiból minden évben 12 hasonló képességű, felkészített lovat állítanak ki a megmérettetésre, így a meghívott külföldi versenyzők igazán izgalmas küzdelemben mérhetik össze tudásukat. Idén Magyarország mellett például Mexikóból, Indiából, Mongóliából is érkeztek lovasok.
Lázár Vilmos szerint az idei nemzetközi futam különösen érdekes volt, a mexikói lovas sokáig győzelemre állt, de kicsit hamar kezdett el ünnepelni, így végül a szlovén versenyező nyerte meg a futamot. Hozzátette: Közép-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyévé nőtte ki magát az esemény, amelynek célja az volt, hogy kicsit más színben, modern köntösbe öltöztetve mutassa be a lovas sportot.
Szotyori Nagy Kristóf, a Vágta versenyigazgatója a kishuszár vágtáról elmondta: több mint ötven gyerek indult el az elővágták során. "Ez óriási számnövekedés" - hangsúlyozta. Elmondta azt is, mivel a futam egyre nagyobb népszerűségnek örvend, azon gondolkodnak, hogy növelni fogják a résztvevők számát. A versenyzők lovastudása meglepően kimagasló volt és ennek teret kell adni, hiszen ők a jövő - emelte ki Szotyori Nagy Kristóf.
Forrás, fotók: MTI