Több mint 1,1 milliárd forintból 39 új bringa- és görpark épül az Aktív Magyarország programban 2022 tavaszáig - közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda pénteken az MTI-vel.

A kormánybiztosi iroda a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) bevonásával 2021-ben is Országos bringapark programot hirdetett azzal a céllal, hogy Magyarországon minél nagyobb számban és minél magasabb színvonalon álljon rendelkezésre a sportolni vágyók számára bringa- és görpark.  

A kormánybiztosi iroda az 50 százalékos önrész mellett idén 558 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt ilyen létesítmények építésére, így 36 új bringapark és 3 görpark épül az országban 1,1 milliárd forintot meghaladó értékben. A hozzájárulási összegeket nem kizárólag a bringaparkok építésére, hanem a közvetlen környezetükben felépülő, felújítandó infrastruktúra fejlesztésére is fordíthatják a jelentkezők. A program lebonyolítója az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK).  

A tájékoztatás szerint a támogatásra minden olyan önkormányzat, önkormányzati szerv, nemzetipark-igazgatóság, erdészeti szervezet, sportegyesület, natúrpark, egyházi szervezet, illetve egyéb civil- és gazdasági szervezet jelentkezhetett, amely többek között vállalta, hogy beruházását legkésőbb 2022. március 31-éig megvalósítja. Hozzátették, hogy az Országos bringapark program iránt hatalmas volt az érdeklődés, végül 39 jelentkező nyert támogatást.  

A létrejövő parkokkal a kormány célja az volt, hogy az alapvetően óvodás és alsó tagozatos korú gyermekek számára épült hagyományosabb játszóterekből már kinőtt fiataloknak ne a digitális világ legyen az egyetlen alternatíva a szabadidő eltöltésére - közölték.  

Az építési program támogatási kerete számos különböző pályatípust tartalmaz. A pályázók single trailek (egynyomvonalas, földutas pálya), pumpapályák (épített, egyensúlyérzéket fejlesztő ügyességi pálya) és kifejezetten az extrém sportok szerelmeseinek szánt BMX-, triál- és görparkok, valamint dirt/freeride pályák létesítését vállalták.  

A pályák országszerte 36 településen épülnek fel, közöttük kisebb lélekszámú községek éppúgy megtalálhatóak, mint nagyobb városok. Bringaparkok épülnek Balassagyarmaton, Békéscsabán, Biatorbágyon, Budakeszin, Budapesten Kőbányán és Újbudán is, továbbá Cegléden, Domaszéken, Dorogon, Gencsapátin, Győrött, Gyulán, Hajdúböszörményben, Hosszúhetényben, Iszkaszentgyörgyön, Karcagon, Kiskunfélegyházán, Komlón, Kozármislenyen, Mátraszentistvánon, Nagymaroson, Nemesvámoson, Pápán, Pécsett, Sopronban, Szekszárdon, Szentgotthárdon, Szurdokpüspökin, Tarjánban, Vácott, Vácrátóton, Velencén, Veszprémben, Zircen, illetve Debrecenben, ahol azonnal két ilyen létesítmény is épül. Görparkok Fóton, Győrött és Törökbálinton létesülnek.

Forrás MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 128 megtekintés

Videó: 52 652 896 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535074

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh