http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/14992-megnyilt-a-varosi-sportkozpont-uszodaja#sigProId41e18314bd
A téli leállást követően hosszabbított nyitvatartással várja az úszni vágyókat a Városi Sportközpont uszodája.
A városi uszoda ismételt megnyitása alkalmából Balogh Bettinát a Városi Sportközpont új igazgatóját kérdeztük az aktuális változásokról, valamint kértük, hogy röviden mutatkozzon be azok számára, akik esetleg nem ismernék a komlói sportéletből.
– A sport mindig is része volt az életemnek: gyermekkorom óta sportolok, eleinte úsztam és kosárlabdáztam, majd futás terén tudtam igazán kiteljesedni. Gimnazista korom óta (így immár közel 20 éve) kisebb-nagyobb sportrendezvényeket szervezek Komlón. Ezért is tölt el külön örömmel, hogy a Sportközpont vezetőjeként még többet tudok tenni Komló sportéletéért. Rengeteg ötlettel érkeztem, melyek megvalósításán folyamatosan dolgozni fogok.
Első körben két jelentős változást tapasztalhatnak a komlóiak, az egyik egy igazán jó hír: az uszoda nyitvatartási idejének bővítése, a másik pedig a kevésbé nagy népszerűségnek örvendő áremelés.
Itt fontos kiemelnem, hogy a komlói uszoda jegy- és bérletárainál legutóbb 2019-ben történt áremelés, azóta még csak az infláció mértékével sem emelkedtek az árak, így 2022-ben az újranyitás kapcsán indokolttá vált az árak korrekciója. Az új árlista rendszeres sportolásra ösztönöz: 10 alkalmas bérlet vásárlásával nagyságrendileg 10%, 20 alkalmas bérlet vásárlásával nagyságrendileg 15%, míg 40 alkalmas bérlet vásárlásával nagyságrendileg 20% is megtakarítható (a napijegyhez képest).
A vendégek igényeihez igazodva kombinált szauna jegyünk mellé – ami az infrakabin/finn szauna és uszoda használatát foglalja magában – bevezetésre került a kombinált edzőterem jegy, mely keretében kedvezményes áron biztosítjuk vendégeink részére az uszoda és edzőterem egymás utáni használatát.
Idősávokhoz kapcsolódó kedvezményes uszodajegyünk keretében minden hétköznap 6:00-7:00 és 19:00-20:00 között, valamint egész hétvégén a normál jegyárhoz képest jelentős kedvezménnyel, mindössze 600 forintért úszhat bárki (kortól függetlenül).
Bízom benne, hogy az újranyitás adta lehetőségeket sokan megragadják, s minél gyakrabban ellátogatnak a Sportközpont uszodájába – zárta ismertetőjét Balogh Bettina.
A 2022-es év árlistája alább látható: