Mészáros védéseivel zsebelhette be a KBSK a bajnoki pontokat.

Ma Komlón zajlott a sportélet, a város főutcáján a Baranya Rally versenyzői vettek részt az úgy nevezett prológon, míg a sportközpontban megyei riválisok mérték össze erejüket kézilabdában. Ahogyan azt már lassan megszokjuk alig 500 néző volt kíváncsi a kezdéskor a kék-fehérek játékára. Pedig a mai délutánon a „szomszédvár” Siklós szerepelt Papp edző tanítványai, valamint a Komlói „C” közép naptárjában. A szektor tősgyökeres tagjai majd negyedórakéséssel érkeztek, de amikor megjöttek a belendültek, s vízhangzott a csarnok. No de lássuk mi történt a pályán:

Meglehetősen gyengén védekeznek a felek, főként a házigazda Komló, s Papp László időt kér 6:6-os döntetlenállásnál, a nyolcadik percben. A rövid fejmosás és a kapus csere jót tett Szappanoséknak, ugyanis kezdték magukhoz ragadni a kezdeményezést, azonban nem tudtak elhúzni vendégeiktől, s ez köszönhető volt az éles szemű bíráknak is akik kétszer figyelmeztették Győrit, hogy ne a hatos vonalról rugaszkodjon a kapu felé. A huszonhatodik percben Harmat Tamás a vendégek edzője is kihasználja időkérési lehetőségét 13:12-es hazai előnynél, s ez jót is tesz mindkét fél számára is alig négy perc leforgása alatt hat gól születik 5:1 arányban a Bányász városiak javára. Ezzel le is zárul az első félidő, s a szünetben a Balaton partjára szegeződik a szurkolók figyelme ugyanis kapjuk a hírt, hogy nyert labdarúgó csapatunk 2:1-re Balatonlellén az NB III tízedik fordulójában Kalmár és Kis-Varga góljaival. No de nézzük, mi történik a Mecsekben a kézi meccsen: Szünetben kapust cserél a vendég gárda, ugyanis úgy vélte a vendégek szakmai elitje, hogy Fata elfáradt (pedig bemutatott jó néhány védést), helyére Tóth Levente érkezett. Pontosan 10 perc telik el a második játékrészből mikor újból időt kért Harmat kilencgólos komlói előnynél. A rövid szusszanás után kreatívabbá vált Péter-Szabóék játéka s be is mutattak két sikeres kínai figurát. Majd a Nagy Zoltánt váltó Liptai János növeli 10 gólosra a komlóiak előnyét, nagy ovációt váltva ki ezzel a Tom-Trans szurkolói körében. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az ifi korú Kiss Balázs védte a hazai kaput az utolsó tízpercben. Ezalatt hárított egy hétméterest, s bemutatott egy szép védést is. A végén megérdemelt kilencgólos komlói siker született az amúgy sportszerű mérkőzésen, s joggal szólhatott a hangszórókból a Komlói BSK indulója.

Jegyzőkönyv:

Komlói BSK- Tom Trans – DRB Bank Siklós KC 36:27 (18:14)

Komló, Sportközpont 500 néző

Játékvezetők: Horváth, Simó

KBSK: Selymes-, Győri6, Szappanos2, Kilvinger3, Nagy4, Gász2, Szomor3, Cserék: Mészáros, Kiss (kapusok), Chalupa1, Dénes1, Liptai1, Péter-Szabó 7/1, Musitz1, Wéber5,

Edző: Papp László

Siklós: Fata-, Sipos V3, Sipos T1, Virág2, Géczi4/1, Fekete7, Varnyu2, Cserék: Tóth, Somogyi (kapusok), Deák R5, Deák Zs1, Orsós1, Jäger, Szakcsi

Edző: Harmat Tamás

Az eredmény alakulása: 6.p: 6:6, 13.p: 9:8, 20.p: 10:10, 32.p: 18:16, 40.p: 25:16, 48.p: 29:19

Hétméteresek: 2/1, illetve 2/1

Két percek: 1, illetve 2

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 145 071 megtekintés

Videó: 52 660 595 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535469

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh