Bőségesen akad látnia valója a sportbarátoknak ezen a héten. A sport sort a KBSK foci csapata nyitja egy edző mérkőzéssel, melyet szerdán (november 21) 18 órakor Pécsett a Stadion utcában rendeznek a PMFC ellen. A mérkőzésre a belépés ingyenes, a szórakoztató futball garantált.

A sort a Pécsi 424 folytatja, mely a ZTE NKK gárdáját fogadja csütörtökön (november 22), 19 órakor. Az izgalmak garantáltak, hisz a zalai városban csupán csak 5 ponttal nyertek Törökék. Azonban bizakodásra adhat okot, hogy legutóbbi öt mérkőzését megnyerték Hernandez edző lányai.

Szombaton a KBSK kézilabdázói veszik birtokba a Sportközpontot Komlón. Először 15 órakor a juniorok lépnek pályára, akik a negyedik helyről várják a folytatást, s esetleges győzelmük esetén Hidasiék feljöhetnek a dobogó harmadik fokára. A vendég Ajka hasonló korú játékosai mindössze egy alkalommal tudtak nyerni, s ennek köszönhetően az utolsó előtti pozícióban vannak. Majd 17 órakor a felnőtt csapat fogadja az ajkai különítményt. Papp László legényei második helyen állnak a bajnokságban, míg vendégeik tizenkettedik utolsó előtti helyen állnak két győzelemmel. Tehát Kilvingeréknek minden esélyük meg van a két pont itthon tartására.

Akik pedig a komlói női kézilabda szerelmesei azoknak szombaton Kozármislenybe kell utazniuk. Jánosáék 14.30-kor lépnek pályára a legifjabb baranyai városban.

Vasárnap ismét a kosárlabdáé a főszerep a „csarnokban” a PINKK vendége a BSE FCSM csapata lesz, melytől Lacziék az első mérkőzésen vereséget szenvedtek, így most remek alkalmuk nyílik a pécsi (komlói?) lányoknak a visszavágásra, s ezzel nagy lépést tennének céljuk felé, ami nem más mint az első négy hely valamelyike.

A hét utolsó napjára is jut kézilabda. A DÖKE KKC játékosait a Kutas együttese látja vendégül Nagybajomban 16 órakor. Putnokiék győzelmük esetén 1 pontra megközelítik a dobogó legalsó fokát.

A programok időrendben:

November 21, szerda: PMFC Matias – KBSK Pécs, Stadion utca 18 óra

November 22, csütörtök: PINKK – ZTE NKK Komló, Sportközpont 19 óra

November 24, szombat: KNKE – Kozármisleny SE Kozármisleny 14.30, KBSK TOMTRANS – Ajka junior:15 óra, Felnőtt: 17 óra, Komló Sportközpont.

November 25 vasárnap: PINKK – BSE FCSM Komló, Sportközpont 18 óra!

Jó szurkolást kívánunk minden kedves olvasónknak!

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 685 426 megtekintés

Videó: 48 897 150 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7022365

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh