Turán Frici az idei fapados Mecsek Rali győztese, de Kazárék örülhetnek a legjobban, hiszen újra ők lettek a bajnokok.

Az elmúlt évekhez képest valamivel szegényesebb program várta az Országos Rali Bajnokság - mindössze - 27 autós mezőnyét. A verseny idén is csak két napos volt, de immár prológ nélkül, csupán 7 szakasz szerepelt az időtervben. Pénteken két esti gyorssal kezdődött a futam: előbb a 15 kilométeres árpád-tetői majd a 17,5 kilométeres nyárás-völgyi pályát teljesíthették az indulók.

Mondhatni úgy kezdődött az idei Mecsek, ahogy az előző - Budapest - rali befejeződött: Turán Friciék nyerték az első szakaszt, nyolc másodpercet adtak a második Kazár Mikiéknek, úgy, hogy Turánék Fordjában eltörött a féltengely! Krózser Menyáék meglepően jól nyitottak: a vadi új S12B WRC-vel rögtön egy harmadik idővel kezdtek. Herczigék a 4., Bútorék az 5. helyen fejezték be az első szakaszt.

A második gyorsot az első számú bajnokesélyes Kazár Miklós nyerte, Herczig és Menya előtt. Turánék a sérült Forddal csupán a nyolcadik helyen zártak, összetettben pedig a negyedik helyre csúsztak vissza (így Kazár került az élre.)

Az első nap végi állás:

1. Kazár Miklós - Szőke Tamás - Citroen Xsara WRC 16:11.1

2. Krózser Menyhért - Papp György - Subaru Impreza S12b WRC - +9.2 mp

3. Herczig Norbert - Bacigál Igor - Skoda Fabia S2000 +11.2 mp

4. Turán Frigyes - Csökő Zoltán - Ford Focus WRC +11.6 mp

A péntek este sem telt izgalmak nélkül, ugyanis Turánéknak nem csupán a féltengely sérült, még egy pót kerékagyra is szükségük volt, ami éjszaka egyenesen Olaszországból érkezett!

A szombat reggeli szervizben sikerült orvosolni a problémát, és már az első szakaszon visszavették Turánék a vezetést! Mögötte nem változott a sorrend az abszolútban (2. Kazár, 3. Krózser, 4. Herczig).

A következő, 28 kilométeres orfűi körgyorson ismét a Fordos egység nyert, összetettben Herczig - Menyáék megelőzésével - zárkózott Kazárék mögé.

Az első kör, harmadik szakasza a hétvégén mindössze egyszer szereplő Mecsekpölöske - Alsómocsolád gyors volt, ahol újra Turán Friciék nyertek, Herczig három másodperccel közelebb került Kazárhoz, de a Citroenes előnye még mindig majd' 14 másodperc volt.

A második körben már csak a hetvehelyi és orfűi pálya szerepelt. A hatodik (Hetvehely-Nyárásvölgy) gyorson Kazárék már elég spórolósra vették a figurát és kereken fél percet kaptak a szakaszgyőztes Turánéktól. Ami még ettől is fontosabb, hogy Herczigék megelőzték őket az abszolútban is, mindössze egy (azaz 1) tizedmásodperccel!

Az utolsó szakaszra leesett az eső, még a Rallye Rádión keresztül kezdve is izgalmas volt hallgatni az eseményeket, hát még élőben milyen lehetett!

Először Kazárék érkeztek a célba: 16 perc 17,3 másodperces idővel. Aztán jöttek Menyáék, akik 20 másodperccel jobb időt mentek, majd érkeztek Herczigék, akik 13 másodperccel rosszabb időt mentek, mint Menyáék. Így Menya feljött az abszolút második helyre, Herczig a harmadik lett, Kazár a negyedik.

Ja igen. Turán nyerte a gyorsot (ahogy a mai összeset is), és ezzel a versenyt is az élen zárta.

De ami még ennél is fontosabb: Kazár Miklós megvédte tavalyi bajnoki címét!

Forrás: rallyedream.blog.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 248 megtekintés

Videó: 52 657 744 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535338

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh