http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/5602-hajra-banyasz#sigProId7306b27b08
Sikerszériát könyvelhet el a Komlói Bányász SK. Tovább őrzi 10 pontos előnyét a Baranya Megyei I. osztályban. Nyolc meccsből hét győzelem, egy döntetlen a csapat teljesítménye, Varga Balázs edző nagyon elégedett.
A második helyen álló Siklós elleni döntetlen sem szegte kedvét a csapatnak, sőt, a fiúk töretlen lelkesedéssel harcolnak a pontokért. Céljuk feljutni az NB III.-ba. Edzőjük nem is számított ekkora sikerre. Az elért eredmények annál is értékesebbek, mert a fiúk átlagéletkora alacsony, sokat kell mentálisan is foglalkozni velük. Minden edzésen lelkesen készülnek,odateszik magukat, ez meg is látszik az eredményeken.
A szurkolói gárda is gyarapodott, Siklósra szép számmal érkeztek, jó hangulatot varázsoltak, lelkesedésükkel motiválták csapatukat. Már csak miattuk is bizonyítani szeretnének a kék-fehérek.
A mérkőzésen kiegyenlített csata folyt, megfelelő tempó és jó hangulat jellemezte a meccset. A hazaiak szerezték meg a vezetést, majd a kék-fehérek szinte azonnal válaszoltak, (első félidő utolsó percében Horváth G. tizenegyesből, második félidő első percében Varga B. talán első labdaérintéséből). A Siklós erős iramot diktált,és végül sikerült kiegyenlíteniük a mérkőzést. Az összkép alapján igazságos a döntetlen, de nem tipikus "x-es" meccs volt. Teljes egészében azonban pozitiv a végkimenetel hiszen a tabellán elfoglalt helyezésüket továbbra sem fenyegetik jobban mint eddig, a Siklóson elvesztett két pont sem akadálya a továbbjutásnak.