http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/7147-nemzetkozi-versenyre-keszulnek-otto-gyorgy-tanitvanyai#sigProId09e6180980
A Kenderföld-Somági Általános Iskola ismét hatalmas sportsikereket könyvelhet el. Idén két válogatott tagot sikerült felkészítenie testnevelő tanáruknak. Két hét múlva Varsóban nemzetközi atlétikai versenyen vesznek részt a fiúk.
Ottó György felkészítő tanár határtalan örömmel beszél a sikerekről. Beérett a kemény munka gyümölcse, a mindennapos edzés, a rengeteg munka meghozta a sikereket.
Horváth Ferike bekerült a Magyar Válogatott csapatába, június 24-én Varsóban képviseli Magyarországot. Teljesítményére jellemző, hogy 155 versenyző közül második lett, ez óriási eredmény. Idén elért 439 pontja pedig tavaly magyar győzelem volt. Az edzések gőzerővel folynak tovább. Ferinek a rajtolást kell gyakorolni, fejleszteni a robbanékonyságát, a távolugrásra nagyobb hangsúlyt fektetni.
Ambrus Márk pedig tavaly szerepelt Varsóban, akkor hatalmas küzdelemben öt méter harmincnégy centis ugrásával megnyerte a távolugrást. A tanár úr figyelt fel Márkra, aki négy méteres ugrásával már kiskorában tehetségesnek bizonyult. Jelenleg Magyarország legjobbjai között szerepel, Székesfehérváron Magyar Bajnok lett a kategóriájában. Márknak idén már deszkáról kell elvégezni az ugrást, ez is változás az előző évekhez képest. Márk utolsó ugrásai mindig a legjobbak, ebben az is közrejátszik, hogy figyeli sporttársai teljesítményét.
A nyolc ország részvételével megrendezett lengyelországi versenyen természetesen nyerni szeretnének, de az edző szerint bármilyen dobogós helynek nagyon örülnének.
Az iskola folyosóján egy dicsőségfal látható, ahol a sok év alatt kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók szerepelnek. Számtalan egykori diák a Magyar Válogatottba került, híres sportolók lettek. Horváth Ferenc még felkészítő tanára előtt is titkolta álmát: kikerülni a falra a legnagyobbak közé.
Fotók: Péter Szabó Zoltán