A mai hatszorosára bővítik és új eszközökkel látják el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) orvosi karának szimulációs oktatási központját egy több mint egymilliárd forintos beruházás keretében - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 1,13 milliárd forintos keretéből a PTE Általános Orvostudományi Karának (ÁOK) 2015 óta 280 négyzetméteren működő Szimulációs Oktatási Központja 1700 négyzetméteresre bővül.    

A tájékoztatás szerint az orvostanhallgatók, orvosok manuális és kommunikációs készségeinek fejlesztését szolgáló központot magas fokú kihasználtsága miatt és eszközparkjának modernizálása érdekében újítják meg.    

A fejlesztés eredményeként jelentősen nő az oktatóhelyiségek száma, s ezzel együtt az érintett épületrészeket is teljeskörűen felújítják - írták.   

A központban kialakítanak egy olyan tanműtőt, amelyben valós orvosi eszközökkel műtétek végezhetők el oktatási vagy demonstrációs céllal, de a tanműtő segíti az orvostudományi vonatkozású kutatás-fejlesztési és innovációs projekteket is.   

Szintén az intézményegységben kap helyet 25 fogászati fantomlabor-munkaállomás a fogorvostudományi képzés támogatására, és újdonság lesz a virtuális és kiterjesztett valóság (VR/AR) technológiáit is felvonultató tanlabor, ahol a legfejlettebb megjelenítő eszközök segítségével valósul meg az egészségtudományi és orvosképzés.   

Közölték: a kommunikációs készségek oktatását biztosító termeket valósághűen berendezett rendelőként, illetve kórteremként alakítják ki, míg a műveleti medicina koncepcióhoz tartozó egység az ellátás magas szintű oktatását teszi lehetővé.    

Ezeken túl fejlesztik az oktatást támogató audiovizuális rendszert, amely nemcsak az oktatási tartalmak rögzítését és lejátszását, hanem az abból történő digitális tananyagfejlesztést is nagyban elősegíti majd.   

A fejlesztés eredményeként egy olyan - regionálisan egyedülálló - intézmény jön létre, amely a modern orvostechnológia európai, illetve világszínvonalú oktatására is alkalmassá válik - közölte a PTE.

Forrás: MTI / aok.pte.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 361 356 megtekintés

Videó: 51 222 996 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7333349

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh