Fegyverkereskedelmi nemzetközi szerződésről kezdődik konferencia egy hét múlva New Yorkban. A dokumentumban az egyik alapvető elv: betiltani a fegyvereladást azoknak az államoknak, amelyek a békés lakosság ellen, népirtásra használhatják fel ezeket a fegyvereket.

Még 1996-ban, Nobel-díjasok csoportja kezdeményezte, hogy legyen a fegyverkereskedelemről egy nemzetközi „erkölcsi kódex”. Tíz év múltán ez az elgondolás a világszervezet Biztonsági Tanácsának határozatában öltött testet, amely kimondta a fegyverek importja, exportja és átadása általános nemzetközi szabványáról szóló egyezmény kidolgozását. Az Egyesült Államok volt az egyetlen állam a vezető fegyverexportőrök közül, amelyik kezdettől fogva ellenezte ezt a szerződést. Most viszont a Fehér Ház teljes egészében támogatja a dokumentum elfogadását.

Pavel Zolotarjov, a moszkvai Egyesült Államok és Kanada Intézet igazgató-helyettese, a katonai reformok támogatásával foglalkozó alapítvány elnöke erről a témáról így vélekedik:

- A helyzet, amikor a vezető államok fegyvereket és haditechnikát szállítanak a konfliktusövezetekbe, erkölcstelen és méltatlan. Arról sem szabad megfeledkezni. hogy az üzleti struktúrák mellett, amelyek kolosszális jövedelmekhez jutnak a fegyverkereskedelemből, léteznek még olyan nem állami struktúrák is, amelyek törvénytelenül foglalkoznak fegyvereladással. Olykor esetleg az állam is együttműködik velük politikai célok érdekében. Ezt láthatjuk Szíria példáján. Ezért lehet az Egyesült Államok pozíciójának kettősségéről beszélni. Washington egyrészt nem ellenzi, hogy legyenek szabályok, másrészt azt mondja, hogy nem akarná, hogy bármi is korlátozza. Az Egyesült Államok történelmileg mindig igyekezett kibújni a nemzetközi normák alól, ha azok valamilyen formában is korlátozták cselekvését.

A kérdés megvitatása Szíriára van kihegyezve, és az országok között vita van arról, hogy kik is szállítanak fegyvert a konfliktusövezetbe. A szakértők szerint fennáll a veszélye annak, hogy egy esetleges pontatlanság a dokumentumban ürügy lehet a katonai intervencióhoz vagy igazolás nemzetközi bűntényhez, amilyen Moammer Kadhafi megölése volt Líbiában. Ennek elkerülése érdekében nagyon gondos munkát kell folytatni a szöveg kidolgozásakor – mondja Vlagyimir Jevszejev, a közéleti és politikai kutatásokkal foglalkozó központ igazgatója.

Katonai szakértők szerint Washingtonnak nagyon kényelmetlen lesz támogatnia közel-keleti szövetségeseit egy ilyen szerződés elfogadása esetén. Így az Egyesült Államok minden módon szembe fog szállni egy olyan nemzetközi szerv létrehozásával, amely felügyelné a fegyvert exportáló országokat. Főleg most, amikor a Pentagon értékelése szerint az Egyesült Államok az idén rekordösszegű, mintegy 60 milliárd dolláros bevételre számít katonai exportból.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 119 625 megtekintés

Videó: 52 640 890 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534057

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh