http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/15337-romai-kori-sirok-kerultek-elo-pecs-belvarosaban#sigProId551aeff199
Hét római kori sírt, azok mellékleteként korabeli illatszeres üvegecskét, több fibulát, valamint korsó-pohár együttest is találtak a régészek egy, a pécsi belvárosban folyó építkezés során - közölte a Janus Pannonius Múzeum (JPM) szerdán az MTI-vel.
Az intézmény közleményében Tóth Zsoltot, a JPM régészét idézve azt írták, hogy a feltárt terület egy kisebb temető része lehetett a késő római időszakban, a Kr. u. 4. században.
A szakember rámutatott: a helyi római lakosság körében ebben az időszakban szinte általános a téglasír használata, amelybe az elhunytakat szinte kizárólagosan fejjel nyugatnak temették el. A most előkerült sírok között volt ugyanakkor kelet-nyugat, nyugat-kelet, észak-dél és dél-észak tájolású is.
A közlemény szerint a temetőrészlet sokban hasonlít a pécsi Kossuth tér területén, Sopianae keleti temetőjében tapasztaltakkal, ahova feltehetőleg a helyieknél szegényebb, betelepített lakosokat temettek, akik igyekeztek a helyi szokásokhoz igazodni. A két helyszín között jelentős különbség azonban, hogy a Felsőmalom utcában előkerült két jellegzetes, római, kiválóan megépített téglasír is volt.
Az egyik téglasírban az elhunyt lábfeje mellett a római sírokban gyakori üvegből készült korsó-pohár melléklet volt megfigyelhető, más sírokban illatszeres üvegecske, a vállon a ruhát összefogó jellegzetes hagymafejes fibulák, azaz ruhakapcsoló tűk is előkerültek, mindez jellegzetesen római anyagi kultúrára utal - hívták fel rá a figyelmet a közleményben.
Jelezték: a korsó-pohár együttes nem először jelenik meg a Pécsett feltárt római kori emlékek esetében, hiszen ilyen látható megfestve az egyik pécsi világörökségi helyszínnek számító sír falfülkéjében is.
A két tárgy valláshoz nem köthető, így azt sem lehet megmondani, hogy keresztények vagy pogányok voltak az eltemetettek - közölték.
Tóth Zsolt régész tájékoztatása szerint a Sopianae körüli három temetőről már sok információ áll rendelkezésre, de az attól távolabb előkerült sírcsoportokkal - így a most feltárt temetővel - kapcsolatos konkrétabb állásfoglaláshoz jóval több adatra lesz szükség.
Forrás: MTI
Fotók: Janus Pannonius Múzeum