Egy újabb ranglista győzelem Ajkáról! Az idei esztendő első duatlon (sorrendben futás-kerékpár-futás) utánpótlás ranglista versenyének junior győztese, „Harcosunk” Schwarcz Botond! Az ifjúsági lányoknál Szpatár Hanna élete első sprint távú versenyén (5-20-2,5km) negyedikként ért célba. Horváth Dávid és Fehér Tibor a serdülők futamában sorrendben a 14., 15. helyen futhattak át a célvonalon.

A Hélix Csapata első ízben utazott Ajka városába, de az ismeretlen környezet láthatóan nem jelentett különösebb problémát versenyzőink számára. Botond és Hanna ebben az évben másodszor álltak rajthoz a tavaszi duatlon szezonban és versenyről versenyre abszolút és relatív értelemben egyaránt észrevehető fejlődést produkálnak. Botond ezzel a győzelemmel immár három raglista győzelmet tudhat a neve mellett. Kettőt duatlonban és egyet triatlonban, mellyel messze egyesületünk eddigi legeredményesebb sportolója.

Hanna is eljutott a sprint távig! Ez már önmagában is egy elismerésre méltó teljesítmény különösen a lányok tekintetében. Az első futás során és a kerékpár első harmadában még a második helyen szerepelt a Hélix legacélosabb leánya, aki nem kis meglepetést okozott ezzel elsősorban saját magának. Hanna eddigi legelőkelőbb helyezését érte el ranglista versenyen. Dávid és Tibor ezzel a versennyel nyitották a szezont, ami számukra jó alkalom volt az óvatos tapasztalatszerzésre.

Gratulálunk versenyzőinknek akik már a következő megmérettetésre készülnek.

Felkészítő edzőik:

Szabó Károly -Szocsi bácsi - futóedző
Fáskerti Gábor - triatlon edző, úszóedző
Fáskerti Rita, Fehér Panka- úszóedzők

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 472 365 megtekintés

Videó: 51 287 759 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7349181

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh