Kézilabdázóink az éllovas Vác együttesét fogadják szombaton. A vendégek megnyerték valamennyi tavaszi mérkőzésüket, és nem titkolt céljuk az NB1-es tagság kiharcolása. Utoljára a nyolcadik fordulóban vesztett pontot a váci együttes a Szentendre otthonában ahol harmincegy – harmincegyes döntetlent ért el Csík László együttese (vereséget a negyedik fordulóban a SZESE Győr otthonában a negyedik fordulóban). Joggal mondhatjuk, hogy a Duna parti együttes esélyesként érkezik szombaton Komlóra.

Papp László együtteséből csak Paic Róbert bajlódik sérüléssel (mint emlékezetes Paic az első őszi mérkőzésen a SZESE ellen szenvedett térdsérülést). A KBSK Tom-Trans gárdája nem kezdte túl fényesen a tavaszi szezont, de az utolsó mérkőzésen meg mutatta igazi énjét a csapat.

Az őszi mérkőzésen 32:28 arányú vereséget szenvedett Vácott a Bányász, tehát van miért visszavágnia Papecéknak. Ismerve a hazaiak mesterét mindent meg fog tenni valamennyi kék-fehér mezbe bújt játékos, hogy megállítsa a listavezetőt.

Komlói BSK- Tom Trans - IPG Hungary-Váci KSE - Taxi 2000

2012. március 24. 17:00

Játékvezetők: Bacs József, Bán Tamás

Versenybírók: Tóth Károly,

Ellenőr: Cserepes Béla

Labdarúgóink az örök rivális Pécs otthonába látogatnak. Bár Kalmárék a Pécs második csapatával küzdenek meg, de a Pécs az csak Pécs marad a komlói szurkoló számára. Az őszi mérkőzés egy-egyes döntetlennel ért véget Kökönyősben. Horváth Lajos együtteséből Kalmár Gergő betegséggel küszködik, Csaba Gergő papírjai jelen állás szerint még nem készültek el, de minden esély meg van rá, hogy a vasárnapi rangadóra elkészül (mint tudjuk szombat munkanap).

A nagy kérdés, hogy a Pécs hány első osztályú játékossal áll majd fel. Mint ismeretes PMFC-Matias – Videoton FC mérkőzés kerül megrendezésre az OTP Bank Liga NB1 huszonegyedik fordulójában, és bízzunk abban, hogy Mészáros Ferenc húz valami váratlant és minél kevesebb első osztályú focista kerül be az NBIII-as keretbe (legutóbb játszott a Dombóvár FC Rutin ellen: Holczer, és Ato). Mucha József együttese mindösszesen egy ponttal szerzett többet, mint a vizitáló komlói. Tehát minden esély meg van rá, hogy izgalmas és jó mérkőzést vívjon a két ősi rivális együttes!

A KBSK labdarúgó szakosztálya szurkolói buszt indít vasárnap Pécsre, a KBSK Stadion elől vasárnap 9 óra 45 perckor. A mérkőzésre a belépés ingyenes Pécsett!

PMFC-Matias – Komlói BSK

NBIII, Dráva csoport 18 forduló

2012. március 25 vasárnap. 11.00, Pécs, PMFC Stadion.

Játékvezető: Ferenc Norbert, asszisztensek: Nagy Attila, Radák László

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 772 megtekintés

Videó: 52 653 343 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535110

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh