Az EDEN ISS nevet viselő üvegház nem csak átvészelte a sarki éjszakát, de a helyi kutatók örömére termést is hozott, ezzel reményt adva arra, hogy a jövőbeli marsi kolonizálók is friss ételt fogyaszthatnak a vörös bolygón, mondták a Német Légügyi és Űrkutatási Központ (DLR) képviselői közleményükben.

Rendszeresen -40 °C alatti hőmérsékleteknek kitéve az üvegházban gyógynövények, saláta és más zöldségek teremtek meg annak a 10 embernek, akik az elszigetelt Alfred Wegener Intézet Neumayer Station III nevű állomásán húzták ki a telet. Az antarktiszi üvegház most először üzemelt egész télen át.

“Több mint fél éves működése alatt az önellátó üvegház koncepciója hasznosnak bizonyult, mind a szélsőségesebb éghajlatú földi régiókhoz, mind a jövőre nézve, amikor embert küldünk a Holdra és a Marsra.” – nyilatkozták a DLR képviselői.

“A termés most olyan bőséges, hogy egy része nem is mindig kerül egyből az asztalra, hanem a salátákat és gyógynövényeket fagyasztva több napra el tudjuk osztani.” – mondta Paul Zabel, a DLR egyik kutatója, aki az EDEN ISS projekten dolgozik. “Az itt telelő csapat tagjai mindig várják a következő friss összetevőkből készült ételüket.”

A termés 77 kg saláta, 51 kg uborka, 29 kg paradicsom, 12 kg karalábé, 9 kg válogatott gyógynövény és 5 kg retek – mindez egy 13 négyzetméter nagyságú megművelt területen. A paprikák és az eprek azonban nem maradtak meg, valószínűleg a beporzással akadhattak problémák.

Zabel, amikor csak tehette, gondozta a növényeket, de a viharos antarktiszi időjárás sokszor megakadályozta abban, hogy a szabadban megtegye az üvegházhoz vezető kb. 400 méteres utat. Ezekben az esetekben egy németországi vezérlőközpontban, Brémában vették át az irányítást, akár három napra is.

Amikor az időjárás megengedte, Zabel sürgős javításokat is végzett, mint például a fűtőrendszerben kilazult csavarok cseréjét. Zabel feladatai közé tartozott még a termés minőségének ellenőrzése, mikrobiológiai minták gyűjtése, valamint a fenntartó rendszerek ellenőrzése (világítás, hőmérséklet-szabályozás és szén-dioxiddal, illetve tápanyagokkal dúsított levegő beáramoltatása). Az ő felelőssége volt visszajelzéseket is készíteni arról, mennyire javította a csapat embereinek egészségét az, hogy friss ételt ehettek.

“Igazán értékeljük és élvezzük, hogy rendszeresen friss salátát, gyógynövényeket és zöldségeket ehetünk, ezzel gazdagítva az itteni étrendünket. Észrevehetőek a pozitív hatások.” – mondta Berhard Gopp, a Neumayer Station III állomás igazgatója a közleményben. A friss termés nélkül a csapatnak fagyasztott-szárított ételeken kéne élnie októberig, a következő repülő megérkezéséig.

Az EDEN ISS projekt követhető a DLR.de/EDEN-ISS honlapon, vagy a #MadeInAntarctica hashtag használatával a twitteren.

Forrás: csillagaszat.hu / space.com / dlr.de

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 762 megtekintés

Videó: 52 648 985 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534482

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh