Asztalos Lilla lett a FameLab tudománykommunikációs verseny magyarországi döntőjének győztese Az orvoslás új dimenziója és veszélyei című előadásával ő képviselheti Magyarországot a júniusi nemzetközi döntőn, a Cheltenham Tudományos Fesztiválon Nagy-Britanniában.

A tudománykommunikációs verseny célja, hogy megtalálja azokat az embereket, akik a 21. század közönsége számára inspirálóan és izgalmasan tudnak beszélni fontos tudományos témákról.   

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a British Council által szervezett megmérettetésen a 12 döntősnek három perc állt rendelkezésére, hogy meggyőzzék a zsűrit és a közönséget előadásuk tartalmával, közérthetőségével és karizmatikus stílusukkal. Az előadók között volt biológus, csillagász, vegyész, biomérnök, molekulatervező, de közgazdász, gépészmérnök és villamosmérnök is - olvasható az MTA honlapján.   

A kiírás szerint a versenyen a résztvevők nem használhattak elektronikus szemléltetőeszközt, csupán annyi, amennyit a kezükben a színpadra tudtak vinni. A zsűri egyaránt értékelte a tartalmat, a közérthetőséget és a személyes karizmát.   

A május 13-án immár második alkalommal megrendezett versenyen második helyezést ért el Reéb Zsófia, aki a félelemről és neurális hátteréről tartott előadást, ő egy általa választott konferencián vehet részt az MTA felajánlásából. Közönségdíjat nyert Tulics Miklós Gábriel, aki a hangképzés betegségdiagnosztizáló funkciójáról beszélt, a National Geographic különdíját pedig idén Zubovics Evelin kapta.   

A brit Cheltenham Fesztivál indította el az első FameLab versenyt 2005-ben, 2007-től pedig a British Council közreműködésével a verseny nemzetközi lett, és az elmúlt tizenegy évben több mint 10 ezer fiatal kutató vett részt rajta a világ minden tájáról. Idén csaknem 30 országban rendeznek versenyeket.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 447 megtekintés

Videó: 52 649 272 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534495

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh