http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/1162-uj-muhold-a-tulzott-szendioxid-kibocsatok-levadaszasara#sigProId192433262a
Az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) zöld utat adott egy új megfigyelő műhold elkészítésére, aminek célja az ember által kibocsátott széndioxid mérése lesz, hogy segítségével „levadászhassák” a nemzetközi klíma megállapodásokban foglalt rendelkezések megszegőit és egyúttal lehetővé tegyék Nagytestvérnek, a valószínűleg hamarosan bevezetésre kerülő karbon adó befizetésének ellenőrzését.
A CarbonSat néven futó műholdrendszer meg tudja majd különböztetni a természetes és az ember által kibocsátott széndioxidot. A hónap elején az ESA bejelentette, hogy megbízást adott az Astrium nevű űrkutatási cégnek a műhold kifejlesztésére, ami elvileg 2017-ben már pályára is állhat.
Az Astrium sajtónyilatkozata a projekt bejelentéséről nem tesz említést arról az apró tényről, hogy a műhold egyik feladata az emberek és vállalatok egyéni megfigyelése lesz az általuk kibocsátott széndioxid mennyiség ellenőrzése céljából, és nem csupán a széndioxid kibocsátás általános mérése.
Az Astrium elnökével, Evert Dudok-kal készített, egy német klímaoldalon megjelent interjúból azonban kiderül, hogy a műholddal a lakosság tevékenységeit fogják nyomon követni az űrből, hogy az ENSZ környezetvédelmi egyezményeit és szabályait megsértőkre bírságot vethessenek ki.
A klímahisztéria elleni harcban tevékenyen résztvevő No Tricks Zone német szerkesztője leírja, hogy Dudok állításai egyértelműen mutatják a műholdnak szánt tolakodó és a személyes szabadságjogokat sértő feladatokat.
„A cél, hogy levadásszuk a környezetvédelmi szabályok ellen vétkezőket,” mondja Dudok, hozzátéve, hogy a műhold a széndioxid mellett a metán kibocsátás kimutatására is képes lesz. Ezzel nyilván azokra a gazdákra céloz, akiknek mezőgazdasági tevékenységét már most is egész sor műhold és drón felügyeli, és akik az új szabályoknak köszönhetően komoly adókra vagy bírságokra számíthatnak állatállományuk emésztési állapotától függően.
„Ezeknek a gázoknak a mérése nemcsak a klíma előrejelzések, hanem a nemzetközi egyezmények betartásának ellenőrzése szempontjából is fontosak,” mondta Dudok, hozzátéve, hogy „mostanáig nem állt rendelkezésre megbízható módszer a Kyotoi és Koppenhágai egyezmények betartatására.”
Más szóval a CarbonSat az ENSZ klímaügyi rendelkezéseinek végrehajtói eszköze lesz.
Dudok azt is elmagyarázta, hogy a műhold képes lesz a városok vagy szénerőművek kibocsátásának mérésére is, jelezve, hogy előbb-utóbb lakossági és vállalati karbon adóra is számítani lehet, ami természetesen az energiaárak újabb drágulásához vezet.
A CO2 Handel globális felmelegedést hirdető weboldal a következőket írja le a projektről:
„Az Astrium nevű űrkutatási cég egy új műholdat tervez az Európai Űrkutatási Ügynökség számára az üvegházhatású gázok kibocsátásának megfigyelésére. Az új klímaműhold hihetetlen 2×2 kilométeres felbontással lesz képes a gázok kimutatására. Az Európai Űrkutatási Ügynökség a műhold segítségével akarja levadászni a környezetvédelmi és klíma szabálysértőket. Az Austrium a projekt megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésén dolgozik, ami 2013-ra elkészül, a csütörtökön kiadott jelentés szerint. Amennyiben minden a tervek szerint halad a CarbonSat névre keresztelt küldetés már 2017-ben elindulhat, lehetővé téve a nemzetközi klímaegyezmények betartásának megfigyelését.”
Figyelembe véve, hogy a militáns globális felmelegedés lobby a vezető klíma-szkeptikusok letartóztatását és háborús bűnösként történő elítélését követeli, illetve otthonaikat a tűz martalékának szánja, a „széndioxid bűnözők” elleni új kifinomult megfigyelési technológia bevezetése nem meglepetés.
P. Gosselin a No Tricks Zone weboldalról rámutat, hogy a CarbonSat tökéletes ürügyet szolgáltathat az európai országoknak az ENSZ által a világra erőltetni kívánt rendelkezések visszautasítására.
„Aki eddig arra várt, hogy nyomós okot találjon az egyezmény aláírásának visszautasítására, ennél jobbat nem is találhatna. Az aláírók kötelesek lesznek alávetni országukat az állandó megfigyelésnek. Ki tudja később mi mindent kívánnak még megfigyelni az új műhold segítségével? Hol a határ?”
Az ökofasizmus célja, hogy a modern technológiák segítségével olyan tudományos diktatúrát vezessenek be, ahol az emberi viselkedés minden területe állami ellenőrzés alatt áll.
Forrás: idokjelei.hu
Kapcsolódó blog bejegyzésünk:
50 tudós és mérnök nyílt levele a NASA-hoz