http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/11775-mintegy-harommilliard-eszak-amerikai-madar-tunt-el-1970-ota#sigProId81ad4488da
Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30 százaléka, az olyan mindennapos madaraknak, mint a veréb és a feketerigó is csökken a populációja - írták amerikai és kanadai kutatók a Science című tudományos folyóirat honlapján közzétett tanulmányukban.
"Megdöbbentő" - közölte Ken Rosenberg, a tanulmány vezető szerzője, a Cornell Egyetem tudósa.
Az állomány ilyen méretű csökkenése növeli a félelmet, hogy számos közismert faj ugyanarra a sorsra jut, mint vándorgalamb, amelynek populációja egykoron olyan népes volt, hogy kihalására az 1900-as évek elején még gondolni sem lehetett.
Az észak-amerikai madarakról készült átfogó felmérés eredményeit ismertető tanulmány kiemeli, hogy megbomlott a térség ökoszisztémája az állatok élőhelyének elvesztése és más tényezők miatt.
A tanulmány készítői emlékeztettek arra, hogy a madarak a környezet egészségének jelzői, a populációcsökkenés azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában a természetre súlyos hatást gyakorol az emberi tevékenység.
A mintegy hárommilliárd eltűnt madár 90 százaléka 12 madárcsaládhoz tartozik, köztük van a veréb, az énekes madarak, a pintyőkék és a fecskék, amelyek nap mint nap körülvesznek minket, és fontos szerepet játszanak a táplálkozási láncban és az ökoszisztéma működésében, a magvak elszórásától kezdve a rovarkártevők féken tartásáig.
Különösen nagy számban tűntek el a puszták, prérik madarai, populációjuk 53 százalékkal - több mint 720 millió madár - csökkent 1970 óta.
A tengerpart menti madarak populációjuk egyharmadát vesztették el.
A vándormadarak száma a tavaszi migráció idején 14 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben - derült ki a tanulmányból.
Forrás: MTI / sciencemag.org / science.sciencemag.org