http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/11817-mar-a-bronzkorban-is-adtak-az-allatok-tejet-a-csecsemoknek#sigProId363943d4d3
Először találtak régészeti bizonyítékokat arra, hogy már több mint 3000 éve állatok tejét itatták a csecsemőkkel.
A tudósok kicsi bronzkori agyagedények belsejében találták meg az állati zsír nyomait. A szakemberek szerint ezek a leletek ritka betekintést engednek a bronzkorban és vaskorban élt csecsemők táplálkozásába - számolt be a kutatás eredményeit összegző tanulmányról a BBC News csütörtökön.
A felfedezés arra utal, hogy az anyatejet a palackból adott tejjel egészítették ki.
Julie Dunne, a Bristoli Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy először találtak közvetlen bizonyítékot arra, hogyan etették több ezer évvel ezelőtt a csecsemőket. Mint hozzátette, ez a gyakorlat a termékenységet is növelhette.
"Azért fontos, hogy a csecsemőket az anyatej mellett állati tejjel is elkezdték etetni, mert ez azt jelenti, hogy a több ezer évvel ezelőtti anyák több gyereket szülhettek, ami komoly népességnövekedést eredményezett, és elindította az emberiséget afelé, ahogy ma élük" - fogalmazott a tudós.
A tanulmány társszerzője, Katharina Rebay-Sailsbury, az Osztrák Tudományos Akadémia Keleti és Európai Régészeti Intézetének archeológusa megjegyezte, hogy az állatformájú, kicsi edények "nagyon aranyosak" voltak, és ezt valószínűleg a akkoriban is így gondolták.
Lehetséges, hogy az edényeknek kettős funkciója volt, az etetés mellett a szórakoztatásban is szerephez jutottak, olyanok lehettek a korabeli gyermekek számára, mint ma egy plüssállat.
"Ezek a tárgyak elődeink kreativitását és játékosságát is bizonyítják, erről gyakran elfeledkezünk" - tette hozzá.
Hétezer évvel ezelőtt a neolitikus Európában alapvető változások történtek az ember életében. A vadászó-gyűjtögető életmód helyett gabonát kezdtek termeszteni és háziasított állatokat tartottak.
Tejtermékeket mintegy 6000 évvel ezelőtt kezdek fogyasztani, a csecsemők étrendjéről azonban nagyon keveset tudunk.
Korábbi régészeti leletek arra utaltak, hogy az őskori gyerekeknek valamiféle bébiételt adtak a szoptatás kiegészítéseként hat hónapos koruk után, de mindeddig nem derült ki, hogy pontosan miből is állt az étrend.
A régészek ezért különleges kiöntős agyagedényeket vizsgáltak meg tüzetesen. Elemezték három kis "palack" tartalmát, amelyeket bronzkori és vaskori - Kr. e. 1200 és 450 közötti - gyereksírokban találtak németországi ásatásokon. Az edényekben állati eredetű ételekből, köztük tejből származó zsiradék nyomát találták meg.
Azonban mivel a palackokat nehezen lehetett megtisztítani, fertőzést is okozhattak, ha abból adták a tejet a kicsiknek. A szoptatás kiegészítésének azonban növelhette a termékenységet, és ez hozzájárulhatott a korszakban a népesség létszámának megnövekedéséhez.
A tanulmány a Nature tudományos folyóirat aktuális számában jelent meg.
Forrás: MTI / nature.com