Gázkiáramlást figyeltek meg a kutatók a közelmúltban felfedezett 2I/Boriszov nevű üstökös felszínén, első ízben bepillantást nyerve egy csillagközi objektum összetételébe.

Az Astrophysical Journal Letters című folyóirathoz benyújtott tanulmányukban a Kanári-szigeteken működő William Herschel-teleszkóp munkatársai azt írják, hogy a csillagközi látogató színképi úton történő tanulmányozásakor cianogén-emissziót észlelték. A gáz párologását az okozhatja, hogy a Nap hője felmelegíti az üstököst - írja a Sciencemag.org.   

A cianogén gyakori összetevője a Naprendszerünkből származó üstökösök kómájának, ami azt jelenti, hogy bárhonnan is érkezett a 2I/Boriszov, az valószínűleg nem sokban különbözik Naprendszerünktől.   

Az objektumot augusztus 30-án fedezte fel Gennagyij Boriszov amatőr csillagász a Bahcsiszerájban lévő Krím-félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban.   

A Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó-kutató központjának (MPC) számításai azt mutatták, hogy az égitest - a tökéletes körtől jelentősen eltérő - hiperbolikus pályán mozog, ami arra utal, hogy egy másik bolygórendszerből származhat. Ezt később megerősítették a kutatók, ami azt jelenti, hogy a 2I/Boriszov a második észlelt objektum - a 2017-ben azonosított Oumuamua után -, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett.   

Az üstökös nagyon közel helyezkedik el a Naphoz az égbolton, ezért a megfigyelését jelentősen nehezíti központi csillagunk ragyogó fénye.   

A becslések szerint néhány kilométer átmérőjű 2I/Boriszov december 7-én lesz a legközelebb a Naphoz és addig is folyamatosan melegszik, ami azt jelenti, hogy a csillagászoknak valószínűleg  jóval egzotikusabb "idegen" gázok megfigyelésére lesz majd lehetőségük.

Forrás: MTI / sciencemag.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 554 megtekintés

Videó: 52 651 646 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534886

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh