http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/12179-71-uj-fajt-fedeztek-fel-2019-ben#sigProId6a3c1ea80d
Virágok, halak, korallok, pókok, hüllők és rovarok is vannak azok között a fajok között, melyeket korábban még nem dokumentáltak.
A veszélyeztetett és a kihalás szélén álló állatokról gyakran hallani, arról azonban kevesebb szó esik, hogy ma is számos olyan faj van, melyek ismeretlenek az emberiség előtt.
A biodiverzitással foglalkozó kutatók szerint a természetben fellelhető fajok 90 százaléka továbbra is felfedezetlen, ezrével kerülnek elő az új fajok a tengerek és óceánok mélyéről, barlangokból és erdőkből. 2019-ben a Kaliforniai Tudományos Akadémia kutatói 71 új fajt fedeztek fel. Ezek közt virágok, halak, korallok, pókok, tengeri csigák, hangyák és hüllők is vannak 5 kontinens és három óceán eldugott szegleteiből.
“A növények és az állatok gazdag sokszínűsége teszi lehetővé az élet fejlődését a bolygónkon. Az összes élő rendszer kapcsolódása kollektív ellenálló képességet biztosít a klímaváltozással szemben. Minden újonnan felfedezett faj emlékeztet arra, hogy meg kell őriznünk ezeket az értékes ökoszisztémákat” – mondta a CNN-nek Shannon Bennett, a Kaliforniai Tudományos Akadémia vezető akadémikusa.
A 71 új faj között van a Tanzánia sötét korallzátonyainál élő élénk, lila színű kis hal, melyet a tudósok wakandának neveztek el. Rajta kívül még 16 másik halfajt is dokumentáltak a kutatók. Az elszigetelt területeken 15 új hüllőt, az óceánok mélyén pedig tengeri házatlan csigák új fajait is felfedezték a tudósok. Az utóbbiakról az is kiderült, hogy képesek más fajok színét utánozni.
A növényvilágban is voltak meglepetések, új dolgokat tudhattunk meg a növények között zajló információcseréről és arról is, hogyan képesek változtatni a helyüket a környezet változásával. Az intézet összesen 8 új virágos növényt dokumentált, melyek közül többet Madagaszkár nemzeti parkjaiban találtak. A kisebb lények sem maradtak ki: egy új pókfajt is felfedeztek Horvátországban, mely tökéletesen alkalmazkodott a barlangi sötétséghez, egy másikat pedig Mexikó sivatagában ástak ki a tudósok a homok alól.
Forrás: globoport.hu