Nőtt a veszélyeztetett fajként nyilván tartott hegyi gorillák globális populációja, számuk az újabb állatszámlálás szerint eléri az 1063-at - közölte hétfőn a Természetvédelmi Világalap (WWF).

A Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában egy időben ismertetett adatok szerint a hegyi gorillák egyedszámának felmérésben 75 képzett szakember vett részt a nagy virungai határorokon átnyúló együttműködés keretében, amelyet az Nemzetközi Gorilla Fajmegőrző Program (IGCP), és a WWF, a Conservation International valamint a Nemzetközi Fauna és Flóra koalíciója támogat.     

Mivel a faj egyedszáma az elmúlt években növekedésnek indult, a hegyi gorilla a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a súlyosan veszélyeztetett kategóriából a veszélyeztetett kategóriába került át. A hétfőn közzétett újabb eredmények megerősítették azt, hogy faj megőrzése mellett elkötelezett környezetvédők és a helyi közösségek évtizedek óta folyó fáradhatatlan munkája eredményeként javulnak a főemlős kilátásai a fennmaradásra.   

"Ennek a felmérésnek az eredményei kétségtelenül jó hírek, de a hegyi gorillát még mindig a kihalás veszélye fenyegeti" - figyelmeztetett Matt Walpole, a Nemzetközi Fauna és Flóra természetvédelmi szervezet fajmegőrző programjainak igazgatója.   

Több mint 40 éve dolgozunk partnereinkkel a hegyi gorillák védelmén. Ébernek kell maradnunk a fajra leselkedő veszélyeket illetően és építkeznünk kell az elért sikerekre - tette hozzá. A 2018 májusában közzétett legutóbbi adatok szerint a hegyi gorillák populációja elérte az ezret.     

Az újabb számlálás szerint az ugandai Bwindi Nemzeti Parkban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Sarambwe Természetvédelmi Területen a ritka főemlős egyedszáma 15 százalékkal 400-ról 459-re nőtt.   

Együtt az Uganda, Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság határvidékén elterülő Virungai Nemzeti Parkkal, ahol az egyedszám 604-et tesz ki, 1063-ra nőtt a faj populációja.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 314 megtekintés

Videó: 52 655 260 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535216

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh