http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/12407-egy-metroallomason-keszult-a-vilag-legjobb-termeszetfotoja#sigProId203efe8428
Nem tévedés, a világ legnívósabb természetfotó-pályázatának legjobb képe egy londoni metróalagútban készült két verekedő egérről. Legjobb, a közönség szerint. És szerintünk is zseniális.
Bár a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb természetfotókért járó díjakat már tavaly átadták a 2019-es évadra a Wildlife Photographer of the Year pályázatának volt egy közönségszavazása is, amelyre február 4-éig várták a szavazatokat. A pályázatra beérkező több mint 48 000 fotó közül 25-öt választottak ki, amelyből a közönség megszavazhatta a kedvencét. Nagy öröm volt számunkra, hogy egy magyar fotós képe is bekerült a versenybe, mégpedig Tökölyi Csaba már több díjat is nyert Köntös című képéért izgulhattunk.
Sajnos ezúttal nem hoztak szerencsét a kócsaglábak, sőt, úgy tűnik, a közönségnek a természetes környezetben készült képek helyett is valami egész más ragadta meg a figyelmét. Hiszen meglepő módon egy olyan kép tetszett meg nekik a legjobban, amely egy teljesen mesterséges, ember alkotta környezetben készült. A főszereplő pedig két egér, akik a napi betevőért verekednek. Az angol Sam Rowley által készített fotó egészen szürreális, mintha valami animációs film képkockája lenne.
A fotóhoz tartozó történet pedig egészen egyszerű, hiszen azon senki sem csodálkozik, hogy rágcsálók élnek az alagutakban. Ez Samnek is feltűnt, és megfigyelte, hogy az egerek előszeretettel startolnak rá az utasok által elszórt ételmorzsákra, és a finom falatokért olykor komoly harcok alakulnak ki.
Egy ilyen pillanatot szeretett volna megörökíteni, amely viszont már nem volt olyan egyszerű, hiszen nagyon gyorsan lezajlanak ezek a perpatvarok. Ráadásul Samnek a jó látószög érdekében hosszasan a peronon kellett hasalnia, amellyel biztosan sok értetlen tekintetet vonhatott magára. Mindenesetre az egyik rapidharc során sikerült elcsípnie ezt a díjnyertes pillanatot.
A fotó másrészt arra is felhívja a figyelmet, hogy a vadvilág ott van mindenhol. Rengeteg élőlény él körülöttünk, csak sokszor nem veszünk róluk tudomást. Tartsuk nyitva a szemünket, mert lehet, hogy Sam Rowley-éhoz hasonló, izgalmas jeleneteknek lehetünk szemtanúi.
Forrás: Turista Magazin