http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/12416-varjak-a-nevezeseket-a-godolloi-nemzetkozi-termeszetfilm-fesztivalra#sigProId62bc78ae6b
Február végéig lehet nevezni a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelyet május 29. és 31. között immár hatodik alkalommal rendeznek meg - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Az összegzés szerint a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmszemlét és a Kárpát-medence Értékei Filmszemlét foglalja magában a fesztivál, mindkét szekcióra nevezhetnek a magyar és külföldi alkotók.
A közlemény szerint a 2015-ben alapított Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál célja, hogy minél több ember figyelmét felkeltse a világ, ezen belül kiemelten Európa és a Kárpát-medence természeti értékeire, szépségeire, környezetünk védelmére, valamint a biodiverzitás fenntartásának fontosságára. A fesztivál lehetőséget ad az alkotóknak, szakembereknek, kutatóknak és a műfaj iránt érdeklődőknek a szakmai eszmecserére is.
Mint írják, a vetítések mellett idén is minden művészeti ág képviselteti magát a fesztiválon, ahol a természet értékeinek megőrzése és az ember ebben betöltött szerepe és felelőssége áll változatlanul a fókuszban.
A zsűri által legjobbnak ítélt filmeket a nagyközönség - az előző évekhez hasonlóan - először a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon tekintheti meg ingyenesen.
Forrás: MTI