A koronavírus-járvány miatt bezárt kulturális intézmények közül számos kínál digitális tartalmakat, többek között korábbi produkciók felvételeit és élő koncerteket, előadásokat.

A Magyar Állami Operaház videósorozatot indított, amelyben szombaton és vasárnap 19 és 21 óra között részleteket mutatnak be a különböző produkciókból az Opera és a Papageno Facebook-oldalán. Március 21-én A Mester és Margarita, 22-én A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény látható. A következőkben a Carmen, a Tavaszi tekercs (Menotti A telefon, Mozart A színigazgató, Libby VIII. Henrik feleségei),  Az aranyműves boltja, a Máté-passió, a Parsifal, majd Mascagni Messa di Gloriája és a Parasztbecsület szerepel a kínálatban.   

A Müpa megnyitotta médiatárát, ahol regisztráció nélkül is elérhető több mint 100 koncert, előadás és irodalmi est HD-minőségű felvétele.   

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) muzsikusai hétfőtől minden nap Karanténesteket tartanak. Az online követhető kamarakoncertek a zenekar Facebook-oldalán és a bfz.hu oldalon láthatók 19.45-től.   

A Vígszínház naponta 19 órakor jelentkezik be VígLive műsorával a színház Facebook oldalán, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház több előadása felvételről elérhető, az M5 csatornán színházi előadások mellett a Nemzetközi Cirkuszfesztivál gálája is megtekinthető.   

A Miskolci Nemzeti Színház kedden A velencei kalmárt közvetíti Facebook-oldalán, csütörtökön a Budafoki Dohnányi Zenekar március 13-i koncertjét felvételről teszi elérhetővé a BDZ YouTube csatornáján, másnap a Balog Józseffel közös Beethoven-koncertjük lesz elérhető. Csütörtökön a kaposvári Csiky Gergely Színház Csehov Meggyeskert című művének bemutatóját közvetíti.   

Élőben közvetítik Lugosi Dániel Ali Virtuózok győztes önálló koncertjét  március 23-án a tehetségkutató Facebook-oldalán, 24-én a Szent Efrém Férfikar koncertje az együttes közösségi oldalán követhető.   

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a Fővárosi Nagycirkusz Facebook-oldalán kulisszatitkokkal, riportokkal és érdekességekkel gazdagított online tudósításokkal, valamint a Fővárosi Nagycirkusz korábbi, rögzített műsorainak levetítésével jelentkezik.   

A TRIP Hajó legénysége "karanténszínházat" alapított, amelynek előadásait Facebook-közvetítéseken láthatja a közönség. Az első előadás hétfőn lesz: Dennis Kelly After the End című darabját mutatják be a Merlin Színház 2008-as magyar nyelvű ősbemutatója nyomán.   

Számos híres külföldi intézmény is kínál online tartalmakat: a bécsi Staatsoper weboldalán például régebbi opera- és balett közvetítések láthatók, a Detroiti Szimfonikus Zenekar ingyenesen elérhetővé teszi a teljes archívumát.   

Több művész a "kényszerszabadsága" alatt élőben közvetít. Igor Levit orosz-német zongoraművész például otthonából, a Twitteren ad zongoraesteket, 60 ezer követője nagy örömére. Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán a szalonjában énekelt vasárnap Piotr Beczala lengyel tenorral részleteket Massenet Werther című operájából, élőben közvetítve a Facebookon és az Instagramon, felhasználva az alkalmat, hogy adományozásra szólítsanak fel a színházak és a zenekarok részére.   

"Ha te nem jössz a zenéhez, a zene jön el hozzád" - fogalmazta meg mintegy mottóként a Párizsi Filharmónia, amelynek "zenei túlélőkészletként" minden régi koncertje elérhető a live.philharmoniedeparis.fr alkalmazása segítségével.   

A Párizsi Opera, amelynél a bezárás a történelmi és drága sztrájkot követi, a Culturebox-szal közösen ingyen opera- és balettközvetítéseket tesz elérhetővé a honlapján. Kedden a március elején bemutatott Manon Lescaut új előadása lesz műsoron.   

Hétfőn a világ egyik leghíresebb operaháza, a New York-i Metropolitan tesz közzé műsorokat honlapján. "Zenei vigaszt szeretnénk nyújtani minden operakedvelőnek ezekben a nehéz percekben" - mondta üzenetében Peter Gelb, az opera igazgatója.   

A bécsi és a müncheni operaház is követi a példát, a Stockholmi Opera pedig Wagner a Valkűrök című ötórás művét sugározza videófelvételen.   

A világ legrangosabb zenekara, a Berlini Filharmonikusok kezdte a sort azzal, hogy ingyenes hozzáférést biztosított egy hónapra az amúgy fizetős Digitális Koncertterméhez.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 146 048 megtekintés

Videó: 52 661 494 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535530

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh