Több, a koronavírus elleni küzdelmet segítő, ígéretes fejlesztésről számoltak be magyar kutatók az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló, csütörtöki online tudományos konferenciáján.

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora és Kozlovszky Miklós, az Óbudai Egyetem dékánja, a MassVentil projekt vezetője egy új típusú lélegeztetőrendszer, a MassVentil koncepcióját ismertették, amely az EUvsVirus innovációs versenyen aranyérmet nyert.  

Kozlovszky Miklós elmondása szerint a MassVentil krízishelyzetben egyszerre tud nagy számú beteget lélegeztetni invazív és nem invazív módon is.  

A rendszer nagy mennyiségű levegőt képes áttolni, de a páciensek mind különálló, egyszerű lélegeztetőegységeket kapnak az ágyuk mellé, ezeken pedig egyéni paraméterek is beállíthatók. A berendezés az orvosokat, ápolókat is védi, mert elszívja a kilélegzett, vírusos levegőt - közölték a fejlesztők.  

Lacza Zsombor ortopéd-traumatológus szakorvos, az OrthoSera Kft. ügyvezetője elmondta, munkacsoportjuk több mint 10 éve vérszérum alapú terápiák fejlesztésével foglalkozik. A koronavírus-járvány kitörése után először egy gyorsan elérhető termék kifejlesztése volt a céljuk gyógyult betegek vérplazmájából. Ezt a terméket széleskörű koordinációval, az ITM támogatásával létre is hozták, és eddig már tíz beteget kezeltek vele - ismertette az eddigi eredményeket.  

Lacza Zsombor elmondása szerint következő céljuk a vérplazmából egy koncentráltabb, hosszabb ideig eltartható készítmény előállítása, miközben dolgoznak a hazai szérumgyártási struktúra megvalósításán is.  

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke hangsúlyozta, hogy vállalatuk a nehézségek ellenére is garantálni tudta a folyamatos gyógyszerellátást a koronavírus-járvány idején. A Richter Gedeon az elmúlt időszakban számos kutatási és gyártási együttműködést alakított ki, licenszeket és új technológiákat vásárolt - fűzte hozzá.  

Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Karának dékánja hangsúlyozta: a koronavírus-járványt sikerült megfékezni, de amíg nincs védőoltás koronavírus ellen, a veszély nem múlt el. Azt például még jelenleg is kutatják, hogy a fertőzésen átesettek szereznek-e védettséget a vírus ellen.  

Mint a dékán felidézte, február közepén kereste meg Palkovics László innovációs és technológiai minisztert azzal, hogy fejlesszenek egy gyógyszert, amely megelőzheti a betegség kialakulását.  

A Richter Gedeonnal, a Pécsi Tudományegyetemmel és az ImmunoGenes Kft-vel közösen fejlesztett gyógyszer célja, hogy megakadályozza a vírust abban, hogy az ACE2 receptorhoz kötődjön és ezáltal fertőzzön - közölte Kacskovics Imre.  

Keserű György Miklós, a Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetője a Favipiravirral kapcsolatos kutatásaikról számolt be. Mint emlékeztetett, a Favipiravir egy széles spektrumú antivirális gyógyszer, amelyet 2014-ben, Japánban influenzafertőzés ellen fejlesztettek ki. A kutatócsoport által több hazai egyetem és kórház részvételével folytatott klinikai vizsgálatok célja, hogy bizonyítsák a Favipiravir koronavírus elleni hatékonyságát, valamint biztonságosságát is.  

Greiner István, a Richter Gedeon Nyrt. kutatási igazgatója elmondta, hogy vállalata több koronavírussal kapcsolatos projektben is részt vesz, ezek egyike a Favipiravirral kapcsolatos kutatás. Ezt a gyógyszert csak hosszabb kémiai eljárás során lehet előállítani, ráadásul nehéz beszerezni a kiindulási anyagokat és reagenseket, de a magyar kormány támogatásával sikerült hozzájutni ezekhez külföldről - számolt be.  

Mint hozzátette, technológiai újításokat is bevezetnek, hogy gyorsítsák a gyártást; a hatóanyaghoz el kell készíteni továbbá a bejuttatást segítő készítményt, ennek fejlesztése is folyamatban van. Már belátható azonban, hogy mikor lesz meg a hatóanyag és a készítmény - közölte Greiner István.  

Kovács L. Gábor akadémikus az általa vezetett HECRIN (Hungarian Clinical Research Infrastructure Network) konzorcium elnöke elmondta, hogy fő feladatuk, hogy a klinikai vizsgálatok klinikumba történő bevezetését segítse.  

A HECRIN a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban négy projekt lebonyolítására kapott lehetőséget az ITM-től, ezek egyike a Favipiravir klinikai kipróbálása.  

Egy másik kutatás a Covid-betegek genetikai jellemzőit elemzi, azt vizsgálva: genetikai oka van-e annak, hogy hatalmas különbségek mutatkoznak a fertőzés lefolyásában, súlyosságában az egyes betegek között; a HECRIN Covid bizottsága továbbá maga is odaítélhet majd támogatásokat kisebb projektek számára - közölte Kovács L. Gábor.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 926 megtekintés

Videó: 52 650 510 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534597

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh