Az eddig ismert legrégibb izlandi viking települést áshatták ki helyi régészek: az úgynevezett hosszúház a 800-as években épült, az első viking menekülők letelepedésének eddig vélt időpontját évtizedekkel megelőzően.

Az ősi hosszúház a település nyári lakhelye lehetett, egy későbbi épület alatt rejtőzött eddig. Az újabb, 2007-ben felfedezett hosszúház az eddigi leggazdagabb kincslelet, amelyet Izlandon valaha feltártunk, könnyen következtethetünk arra, hogy a törzsfőnöké volt - mondta el Bjarni Einarsson, az ásatás vezetője a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portálnak.   

A hosszúházak keskeny facsarnokok voltak, hatméteres szélességükhöz akár 75 méter hosszúság is társulhatott, náddal vagy gyeppel borították őket. A házakat szobákra osztották, ahol több család is lakott. Kőkemencékben gyújtottak tüzet a csarnok közepén, az állatokat is elhelyezhették a házban, hogy a hidegtől megvédjék őket.   

Mindkét hosszúház a sziget keleti részén, Stöd településen, Stödvarfjördur falu és fjord mellett került elő. Az újabb építmény 874-ből származik, ez az általánosan elfogadott időpontja a norvég I. Harald király elől menekülő vikingek letelepedésének.   

A házban Skandinávia egyik leggazdagabb kincsleletére bukkantak, amely római és közel-keleti ezüstérméket is tartalmaz.   

A kincsekkel teli hosszúház alatt egy még régebbi épületet találtak, amely a 800-as években épült, jóval korábban, mint az állandó települések létrejötte.   

Einarsson szerint a régi hosszúház időszakos településre vagy táborra utal, amelyet csak nyáron, esetleg ősz elején laktak a területen dolgozók. Az eddig feltárt részei arra utalnak, hogy ez lehetett az egyik legnagyobb hosszúház Izlandon.   

Einarsson több mint 30 éve vezeti régészeti magáncégét. A stödi hosszúház maradványait 2007-ben fedezték fel, 2015-ben láttak neki az ásatásnak.

Forrás: MTI / livescience.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 503 202 megtekintés

Videó: 51 297 855 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351923

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh