http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/13039-eletkepes-halhibridet-hoztak-letre-magyar-kutatok#sigProIdf456c15daf
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Halászati Kutatóintézete vezetésével a tokféléket vizsgáló kutatócsoport létrehozta az őshonos vágótok és az amerikai lapátorrú tok életképes hibridjét. A felfedezésről beszámoló hétfői közlemény szerint a kutatók halgenetikában elért új eredményei evolúciós és génmegőrzési szempontból egyaránt nemzetközi jelentőségű felfedezésnek számítanak.
A kutatásban a NAIK Halászati Kutatóintézete mellett a keszthelyi Georgikon Kar Hal Laboratóriuma, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara, a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke és a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Haszonállat-génmegőrzési Intézete vett részt, emellett a projektet segítette egy amerikai tokhal specialista is a Kentucky Állami Egyetemről - közölte a Vízió Budapest Tudománykommunikációs Ügynökség hétfőn.
A kutatók úgynevezett indukált ginogenezis segítségével szerettek volna utódokat létrehozni a Duna vízrendszerében őshonos, fokozottan veszélyeztetett vágótok egy ivarérett génbanki egyedétől.
A beszámoló szerint a NAIK Halászati Kutatóintézete tartja fenn Európa egyik legnagyobb és egyben legteljesebb élő tokgénbankját, amelynek kiemelt célja ezen veszélyeztetett fajok dunai populációinak génmegőrzése és rehabilitációja. Az indukált ginogenezis módszere abban segítheti a génmegőrzés munkáját, hogy ebben az esetben egy ivarérett anyai példány is elegendő a szaporodáshoz, míg az apai vonal genetikai anyaga abban nem vesz részt, csupán elindítja a zigóta fejlődését.
A kutatócsoport az eredeti kutatási célok elérése mellett meglepő eredményre jutott, ugyanis a ginogenezis előidézésére az amerikai lapátorrú tok spermáját használták, mivel az eddigi vizsgálatok szerint a két fajnak nem volt életképes hibridje. A két faj 184 millió évvel ezelőtt vált szét egymástól az evolúció során, és azóta a Föld két különböző kontinensén élnek. A vágó tok a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger vízgyűjtőjének őshonos halfaja, míg a lapátorrú tok az Észak-amerikai kontinensen honos. Ennek ellenére ebben a vizsgálatban nagyszámú életképes utód kelt ki, amelyek azóta már 1-3 kilogrammos méretűre nőttek.
A felfedezésről beszámoló közlemény szerint a kutatás eredménye nemzetközi jelentőségű, mivel rávilágít a tokfélék lassú evolúciójára és segít megérteni hogyan is maradhatnak meg olyan élő kövületek, mint például a tokfélék. Génmegőrzési szempontból fontos felismerés, hogy a lapátorrú tok és a vágó tok a természetben is képes lehet életképes utódok létrehozására, így amennyiben a földrajzi elkülönülés bármilyen okból megszűnik, az a fajok adaptációs képességeinek függvényében veszélyeztetheti az őshonos, kritikus helyzetben lévő tokfajok populációinak fennmaradását - írják.
A kutatás ezen véletlen eredménye olyan tényekre derített fényt, ami az evolúcióbiológiai és genetikai kutatások számára is új információt jelent, azok értelmezése pedig segíthet több evolúciós és genetikai folyamat megértésében. A kutatócsoport tagjai ezt tartják legfontosabb eredményüknek. A felfedezést júliusban publikálta a kutatócsoport a Genes című tudományos folyóiratban. A cikk nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki, több jelentős sajtóorgánum, köztük a New York Times Tudomány rovata, a Quanta Magazine és a USA Today is interjút készített a kutatókkal - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI / mdpi.com