http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/7551-oroszorszag-allando-haditengereszeti-bazist-akar-tartuszban#sigProIda619e084a0
Állandó haditengerészeti bázist fog létesíteni Oroszország az általa jelenleg is használt szíriai kikötőben, Tartúszban - jelentette be hétfőn Moszkvában Nyikolaj Pankov orosz védelmi miniszterhelyettes.
Pankov az orosz Szövetségi Tanács (a szövetségi törvényhozás felsőháza) külügyi bizottságának ülésén közölte: az erre vonatkozó dokumentumokat már előkészítették, és a kérdésről tárcaközi egyeztetés folyik. Reményét fejezte ki, hogy a dokumentumokat hamarosan ratifikációra lehet majd előterjeszteni.
Tartúszban az orosz hadiflotta jelenleg anyagi és műszaki ellátó bázist tart fenn. Szíriában emellett, a Latakia tartománybeli Hmejmím katonai repterén orosz harci gépek állomásoznak.
A védelmi tárca helyettes vezetője a hmejmími orosz légitámaszpont határozatlan ideig és ellentételezés nélkül való használatáról megkötött egyezmény pénteki ratifikálásakor közölte, hogy Moszkvában fontolóra vették a Kubában és a Vietnamban használt egykori szovjet-orosz bázisokra való visszatérést is.
Az Izvesztyija című napilap hétfői száma az orosz védelmi minisztériumhoz közel álló forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Moszkva tárgyalásokat folytat egy vagy több egyiptomi katonai objektum, egyebek között a Szidi Barrani-i légitámaszpont bérbevételéről is.
Az újságot tájékoztató forrás szerint a tárgyalások "meglehetősen sikeresen folynak", és kölcsönös egyetértés esetén a bázisbérlés 2019-ben kezdődhet. Szidi Barranit 1972-ig bérelte a szovjet légierő.
A lap úgy tudja, hogy a tárgyalások jelenlegi állása szerint Oroszország tengeri úton szállítaná Egyiptomba a szükséges hadfelszerelést, és a bázison állandó katonai személyzet tartózkodna, amelynek létszáma a kezdeti időszakban csekély lenne. A lap egy másik forrása szerint a támaszpontra "geopolitikai feladatok megoldásához lenne szükség, a térség súlyos instabilitásának körülményei között".
Szergej Csepa, az orosz Állami Duma (alsóház) külügyi bizottságának elnökhelyettese a pénteki vitában felszólalva Oroszország nemzeti érdekének nevezte, hogy Latin-Amerikában, Délkelet-Ázsiában és Afrikában orosz katonai bázisok létesüljenek.
Szergej Sojgu védelmi miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy Moszkva katonai bázisokat kíván létrehozni Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban és Örményországban.
A Kommerszant című napilap 2014 nyarán jelentette, hogy az orosz-amerikai kapcsolatok megromlása nyomán orosz-kubai tárgyalások kezdődtek arról, hogy orosz katonák térjenek vissza Havanna Lourdes nevű elővárosába, ahol korábban szovjet, majd orosz elektronikus lehallgatóközpont működött.
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2001-ben jelentette be a kubai és a vietnami bázis bezárását.
Vietnamban állomásozott az orosz haditengerészet 17. műveleti hajóraja. A Cam Ranh-i kikötő tette lehetővé a Csendes-óceáni Flotta számára a Csendes-óceán déli része és az Indiai-óceán feletti ellenőrzést.
Moszkva és Hanoi 2013-ban arról állapodott meg, hogy Cam Ranhban közös bázist hoz létre tengeralattjárók kiszolgálására, később pedig a két fél megegyezett az orosz hadihajók kikötőhasználatának leegyszerűsítéséről. Cam Ranhban 2014 óta szervizelik a Tu-95MSZ típusú bombázógépeket utántöltő Il-78-as repülőket.
Forrás: MTI