Bank Ki-moon, az ENSZ főtitkára történelmi lépésnek nevezte a Biztonsági Tanács által elfogadott határozatot a szíriai vegyi fegyverekkel kapcsolatban.

”A szíriai történelmi határozat elfogadása hosszú idők óta az első olyan hír, amely reményt ad a válság rendezésére” – mondta az ENSZ főtitkára, felszólalva New York-ban a határozat szavazását követően.

Ban Ki-moon felszólított az elfogadott határozat ”azonnali” és ”önkéntes” teljesítésére.

A főtitkára megjegyezte, hogy a ”Genf 2” elnevezésű szíriai nemzetközi konferenciát november közepére tűzték ki.

Lavrov: az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata kizárja az erő alkalmazását

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állásfoglalása a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítését illetően kizárja bármi féle erő alkalmazását – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz újságíróknak adott interjújában.

Eközben John Kerry amerikai külügyminiszter figyelmeztette a szíriai kormányt a határozat követelményeinek be nem tartására vonatkozó felelősségére. Kerry elmondta, hogy a katonai erő bevetésének kérdése Szíria ellen ”napirenden marad”.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap este elfogadta a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésére vonatkozó határozatot.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 558 megtekintés

Videó: 52 651 647 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534887

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh