A világ egyik műanyaggal leginkább szennyezett folyója lehet a Temze brit kutatók szerint, a folyó egyes szakaszain másodpercenként 94 ezer darab mikroműanyag is áthaladhat. Az Egyesült Királyság egyik legfontosabb vízi útja ilyen szempontból szennyezettebb, mint a Rajna vagy a Duna - olvasható a BBC honlapján.

A Temze állapotát vizsgálva parányi plasztikdarabokat találtak rákokban, a part mentén pedig nagy mennyiségben halmozódik fel a vécébe dobott nedves törlőkendő, amely helyenként "kendőzátonyokat" képez - hívták fel a figyelmet a Londoni Egyetem, a londoni Természettudományi Múzeum és a Zoológiai Társaság kutatói, akik a világ több pontján végeztek vízminőség-vizsgálatot.   

A kutatás eredménye szerint a Temze vizében több a műanyag, mint a Rajnában, a Dunában, az olaszországi Póban vagy az amerikai Chicago folyóban. Csak a kínai Jangce szennyezettebb plasztikkal, mint London folyója.    

A kutatócsoport szerint nem világos, hogy miért ilyen magas a műanyagsűrűség a Temzében, mindazonáltal szerintük az emberek sokat tehetnének a folyó tisztaságáért műanyaghasználati szokásaik megváltoztatásával.   

A mikroplasztik nagy többsége valószínűleg nagyobb műanyagtárgyak, főleg ételcsomagolások széttöredezéséből származik, de növelik a szennyezettséget a kozmetikai szerekből származó mikrogyöngyök és a műanyagot tartalmazó tisztítószerek is. A kutatók szerint felül kellene vizsgálni azokat a szabályokat is, amelyek lehetővé teszik egyes nedves törlőkendők "lefolyóba dobhatónak" minősítését is.    

A Természettudományi Múzeum laboratóriumában felboncolt folyami rákok testében "sokkolóan sok" műanyagdarabkát találtak - közölték a kutatók.

Forrás: MTI / bbc.com / sciencedirect.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 877 megtekintés

Videó: 52 644 720 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534324

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh