A vörös óriás drámai fényvesztése mögött a Hubble megfigyelési adatai alapján egy, a csillag által kipöfékelt porfelhő állhat.

A Betelgeuse az égbolt legfényesebb csillagainak egyike, amely az Orion csillagképben (még pontosabban annak jobb hónalját alkotva) foglal helyet. Az égitest 15-ször nehezebb a Napnál, átmérője pedig egymilliárd kilométerrel haladja meg saját csillagunkét. A Betelgeuse rendszeresen átesik fényváltozásokon, és többféle periódus szerint is felfénylik és elhalványodik, ahogy telik az idő. Az egyik leginkább érzékelhető fényciklus nagyjából 420 napig tart, egy másik pedig 2000 napot vesz igénybe. Ezek a varianciák rendszerint csak kis mértékben változtatják meg a csillag fényét, így normál körülmények között nagyon alaposan kell figyelni az égitestet ahhoz, hogy észleljük ezeket.

2019 végén azonban egy különös folyamat vette kezdetét: a Betelgeuse fényessége hirtelen csökkenni kezdett, és 2020 februárjára eredeti fényessége 30 százalékára esett vissza, ami szabad szemmel is nyilvánvaló volt. A csillagászok azt hamar világossá tették, hogy az nem valószínű, hogy a csillag a végét járja, és egy szupernóva-robbanás előzményeinek vagyunk tanúi. A háttérben húzódó tényleges okok azonban hónapokig mindenki számára rejtélyt jelentettek.

Annál is inkább, mert 2020 elejére az is kiderült, hogy a halványodás nem szimmetrikus: a csillag déli féltekéje nagyobb mértékben halványodott, mint az északi. Ennek kapcsán felmerült, hogy talán egy hatalmas napfolt (egy sötétebb, hidegebb felszíni régió) boríthatja az égitestet, amelyek gyakran előfordulnak a vörös óriásokon. Egyes adatok támogatták is ezt az elképzelést, mások viszont nem. Egy másik lehetséges ötlet szerint a Betelgeuse egy hatalmas porfelhőt eresztett ki magából, és ez takarta ki a csillag nagy részét. A vörös óriáscsillagok erre is hajlamosak, külső rétegeik rendre kitágulnak és összehúzódnak (a Betelgeuse esetében ez okozza a 420 napos fényváltozási ciklust), és ennek során olykor anyagot is nyomnak le magukról.

Hogy mi lehetett a tényleges helyzet, azzal kapcsolatban eléggé megbízható információkat szolgáltatott a Hubble űrtávcső. A nemrégiben közzétett adatok szerint úgy tűnik, hogy a déli félteke jelentős felfénylésen esett át az ultraibolya tartományban, mielőtt halványodni kezdett volna. Ez pedig összhangban van egy összehúzódásból eredő, felfelé mozgó anyagáramlással, amelynek eredményeként hatalmas porfelhő hagyhatta el a csillagot.

A Hubble STIS nevű spektroszkópja 2019 januárjában és márciusában, majd az év végén, illetve 2020 elején is vizsgálta a csillagot. A Betelgeuse annyira nagy, hogy a műszer csak a déli féltekét tudta befogni, de szerencsére pontosan ez volt az, ahová a későbbi halványodás koncentrálódott. A mérések alapján az ultraibolya sugárzás erősödésekor a csillag felső légkörének sűrűsége is megnövekedett. Vagyis a gáz melegebbé és sűrűbbé vált, ami alátámasztja, hogy egy porfelhőt kezdett kibocsátani.

A szakértők azt gyanítják, hogy egy, a csillag belsejéből kifelé áramló forró gázfelhő a Betelgeuse normál tágulása nyomán gigantikus kitöréssé alakult a légkörben, amely felhevítette és összenyomta az anyagot, ahogy felfelé emelkedett. Ahogy a gáz elhagyta a csillag felszínét, hűlni kezdett, porrá alakult, és átlátszatlanná vált, kitakarva a mögötte található csillag fényének nagy részét.

Az űrben található pornak két típusa létezik, az egyik szilikátos porszemcsékből, a másik policiklikus aromás szénhidrogéneknek nevezett komplex szénláncokból álló szemcsékből –lényegében koromból – áll. Hogy pontosan melyik és milyen mennyiségben hagyta el a Betelgeuse-t az egyelőre kérdés, de mindkét anyag képződésére lehet magyarázat. Az azonban egyre inkább egyértelműnek tűnik, hogy a csillag átmeneti, drasztikus halványodása egy gigantikus porfelhőnek köszönhető, amelyet maga az égitest bocsátott ki.

Forrás: ipon.hu / hubblesite.org