http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/13282-trianon-100-trianon-kislexikon-jelent-meg#sigProId7731f90321
Trianon-kislexikon A-tól Z-ig címmel jelent meg Molnár Zsolt kötete, amelynek célja, hogy segítsen eligazodni az 1920-hoz vezető események és a hatásukra kialakult jelenségek útvesztőjében.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a keddi budapesti könyvbemutatón elmondta, hogy a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda közös kiadványa a trianoni békeszerződés megkötésének 100. évfordulója alkalmából, a nemzeti összetartozás évében jelent meg.
Mint kiemelte, ez az év az erős magyar közösségek éve is, a nemzetpolitikai államtitkárság tematikus éve, amelyben meg kívánják mutatni mindazokat a sikereket, eredményeket, amelyeket a magyarok elértek az elmúlt száz évben.
"Száz évvel azt követően, hogy ezt a tragédiát ránk mérték, mi itt vagyunk, egyre erősebbek vagyunk, egyre jobban össze tudunk fogni, nemcsak az anyaországban, hanem a külhonban és a diaszpórában egyaránt" - hangsúlyozta. Elmondta: a kötet, amelyben több mint 800 címszó található, elsősorban iskolásoknak készült.
Hiánypótló munkáról van szó, hiszen fontos, hogy minden fiatal tisztában legyen a múlttal, azzal, hogy mi történt a nemzettel az első világháború végén, 1920-ban, milyen veszteségeket szenvedtünk el és mindezek ellenére hol tartunk most - fogalmazott.
Mint elhangzott, a Trianon-kislexikon az IKU-Tár sorozat 18-19. száma, amely a békekötés eseménytörténetét és Trianon máig ható utótörténetét is összefoglalja. A kötet nemcsak általános és középiskolai tanulóknak, tanáraiknak ad támpontot a témához kapcsolódó tanórák során, hanem a trianoni döntés körülményeit, következményeit megérteni akaró érdeklődők számára is tárgyilagos ismertetést nyújt a történelmi eseménysorral kapcsolatos fogalmak, földrajzi nevek és személynevek magyarázataival.
A kötet szerzője Molnár Zsolt középiskolai tanár, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának tagja, lektora Ligeti Dávid, a Veritas Intézet munkatársa.
Forrás: MTI