http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/13995-nyaron-es-osszel-mar-orszagszerte-hallhatok-versek-a-vasut-es-buszallomasokon#sigProId58625a97f9
A nyári hónapokban 30 Balaton-parti állomáson, szeptember 6-ától pedig egy hónapig további 20 vasút-, valamint 24 távolsági buszállomáson találkozhatnak az utasok a költeményekkel országszerte - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Az idén már nemcsak a Balatonnál, hanem az ország különböző pontjain hallhatók versek péntektől október 6-ig a MÁV-Volán-csoport, valamint a GYSEV 71 vasút-, illetve autóbusz-állomásán. A balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett Vers a peronon kulturális kezdeményezésnek köszönhetően magyar költők verseit kiváló művészek előadásában élvezhetik az utazók. Az országos irodalmi eseménysorozat részeként idén is a nemzeti összetartozás napján indul az akció 35 verssel és az október 6-i nemzeti gyásznapig tart - olvasható a közleményben.
Mint írják, a szervezők idén Szőcs Gézára emlékeznek. A 2020-ban elhunyt költő mellett például Ady Endre, Bereményi Géza, Csokonai Vitéz Mihály, Faludy György, Fazekas Anna, Petőfi Sándor, Terék Anna és Weöres Sándor versei hangzanak el.
A költeményeket többek között Beck Zoltán, Für Anikó, Halas Adelaida, Tahin Zsolt és Tóth Ildikó mondják el. A narrátor Kiss Ernő színművész; a hangminőség Köves Marcell, a Hevesi Sándor Színház vezető hangmérnökének köszönhető; míg a zenei szignált, melyet a Kanadában élő Teleki Gergő zongoraművész szerzett, a 11 éves Mihály Adél adja elő zongorán.
Péntektől szeptember 5-éig többek között a vonyarcvashegyi, a badacsonytomaji, a zánka-köveskáli és a balatonboglári vasútállomáson; péntektől október 6-áig egyebek mellett a fonyódi, a siófoki, a keszthelyi és a zalaegerszegi vasútállomáson; szeptember 6-ától október 6-áig pedig például a pécsi, a kaposvári, a debreceni és a mezőkövesdi állomásokon lesznek hallhatók a versek - áll az összegzésben.
Forrás. MTI