Áthajtották a rackajuhokat a Kilenclyukú hídon vasárnap délután a Hortobágyon, ezzel megkezdődött a Szent Dömötör napi behajtási ünnep és darufesztivál. A puszta őszi ünnepén több ezer ember vett részt; zsúfolásig megtelt a vásártér, a nagycsárda és a híd környéke, a víziszínpad nézőtere és a Hortobágy folyón átívelő gyalogoshíd.

Torbik Ákos, a Hortobágyi Nonprofit Kft. képviselője megnyitójában azt mondta, ennyien még soha nem voltak behajtási ünnepen. Utalt arra, hogy az idén a pandémia miatt elmaradt a kihajtási ünnep és a lovasnapok programsorozata, így érthető, hogy sokan szívesen látogattak el ismét a pusztára.  

Hozzátette: a hideg idő beálltával, ahogy a napok egyre rövidülnek, a Hortobágyon a régi népszokás hagyományait követve a pásztorok és jószágaik egyaránt a télre készülődnek. Az állatokat behajtják a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre, hiszen azok már nem találnak táplálékot a határban.  

Szent Dömötör a pásztorok egyik legismertebb védőszentje az Alföldön, a legelő haszonállatok behajtása az ő neve napjához kapcsolódva történt. A behajtáshoz, vagy más néven beszoruláshoz kapcsolódott a pásztorok elszámoltatása és bérfizetése is. Dömötör napjának megünneplése, a "dömötörözés" a pásztorok körében mindig is nagy eseménynek számított, amelyre már jó előre készültek a csárdában vagy az úgynevezett pásztorházban, s akár több napon át mulattak, pásztorbált tartottak.  

A Hortobágyi Nonprofit Kft. pásztorai - csikósok, gulyások, juhászok - még ma is őrzik a nyájakat, gulyákat, járnak a ménes után, csakúgy, mint 100-150 évvel ezelőtt. Kiemelt szerepet vállalnak a világon egyedülálló, még napjainkban is élő pásztorkultúra hagyományainak ápolásában, a népi viselet és kézművesség fenntartásában, a pásztortársadalom nemzedékeken átívelő tudásának megőrzésében - hangzott el a megnyitón.  

A vasárnapi behajtási ünnepen ezúttal is ott voltak a karikás ostoraikat csergető csikósok, a Hortobágy örökös pásztorai, a pusztaötös, de körbehajtottak a felvonulási téren a különféle lovas-, szürkemarha- és bivalyfogatok, illetve -szekerek is.  

A Szent Dömötör napi behajtási ünnephez csatlakozva idén is megrendezte a darufesztivált - bár színpadi programok nélkül - a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP). A daru a HNP jelképe, a híres daruvonulás pedig az őszi naplementék legvonzóbb természeti eseménye.  

A legutóbbi daruszinkron (számlálás) adatai szerint jelenleg 103 ezer daru tartózkodik a Hortobágyon, két hete még 135 ezer éjszakázott a pusztán tizenhárom helyszínen: hét halastavi környezetben és hat árasztásos területen - ismertette Kapocsi István, a HNP igazgatóhelyettese.  

A darvak naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgása a daruhúzás, amely mindössze néhány hétig tart, viszont életre szóló élményt nyújt az ehhez kötődő programokon résztvevők számára. A daruhúzás a Hortobágy leglátványosabb természeti jelensége, a természet őszi ünnepe, amit sokan megtekinthettek az idei darufesztiválon.  

Az augusztus 20-ai hídivásárhoz hasonlóan vasárnap is megtelt árusokkal a hortobágyi vásártér, ahol a helyi önkormányzat országos kirakodóvásárt rendezett.

Forrás: MTI

Fotók: Hortobágyi Nonprofit Kft.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 150 769 megtekintés

Videó: 52 666 848 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535807

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh