A Föld első kontinensei a korábban véltnél 700 millió évvel korábban emelkedtek ki az óceánból - állapították meg ősi kőzetek vizsgálatával.

Kelet-Indiából származó üledékes kőzet elemzésével jutottak erre az eredményre kutatók, akik úgy vélik, felfedezésük magyarázatot ad a légköri oxigén szintjének emelkedésére és a gleccserek kialakulására a Föld történetének ezen időszakában - írja a The Guardian.   

A Kolkata közelében lévő Szinghbhum kerületből származó kőzetek alapján az első stabil kontinensek, a kratonok 3,3-3,2 milliárd évvel ezelőtt kezdtek el tengerszint fölé emelkedni.   

Az ausztráliai Monash Egyetem kutatója, Priyadarshi Chowdhury, az eredményeket bemutató tanulmány vezető szerzője elmondta, munkatársaival észrevették, hogy a kőzetnek szárazföldön kellett formálódnia, mert fodrozódó jelek láthatóak rajta, hasonlóak ahhoz, ahogyan a szél és a hullámok nyomot hagynak a homokos partokon.    

"Rájöttünk, hogy ezek ősi folyami kőzetek voltak, amelyek folyókban és torkolatokban formálódtak" - mondta Chowdhury.   

A szakember szerint az első kontinensek valószínűleg a lemeztektonika létezése előtt formálódtak. A lemeztektonika a földtömegek emelkedését hajtó legfőbb erő napjainkban.    

"Ma a lemeztektonika kontrollálja az emelkedést. Amikor két kontinentális lemez összeütközik, kialakul a Himalája, az Alpok. Három milliárd éve ez nem így volt" - mondta Chowdhury.   

A tudósok elmélete szerint a korai kontinensek 300-400 millió évnyi folyamatos vulkáni aktivitást követően emelkedtek ki a globális óceánból. A Szinghbhum-kraton az idők során felhalmozódott lávából jöhetett létre, a mintegy 50 kilométer mélyre nyúló kéreg megvastagodott, majd úszni kezdett a vízen, mint a jéghegyek.

Forrás: MTI / theguardian.com / pnas.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 998 megtekintés

Videó: 52 644 066 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534281

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh