http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/14826-olvasoszemuveg-helyett-szemcsepp#sigProId7cc02b7a61
Az Egyesült Államokban engedélyezték az első olyan szemcseppet, amely megoldást jelenthet a leggyakoribb időskori látásprobléma kezelésére.
Az amerikai FDA októberben engedélyezte a VUITY nevű szemcsepp alkalmazását az öregszeműség, vagyis a preszbiópia kezelésére. A probléma jelen ismereteink szerint az öregedéssel együttjáró természetes folyamat: a szem a korral egyre inkább elveszíti azon képességét, hogy közeli objektumokra fókuszáljon, ahogy a szemlencse rugalmassága csökken. A gyártó AbbVie december 9-én jelentette be, hogy az erre megoldást jelentő szemcsepp már elérhető a gyógyszertárakban, ahol receptre lehet megvásárolni.
A VUITY egy kategóriájában első szemcsepp, amelyet naponta kell alkalmazni, és 15 percen belül éles közellátást garantál akár 6 óra időtartamra. Ráadásul közben a távolra látást érdemben nem befolyásolja nappali körülmények között, így bármilyen helyzetben használható, ellentétben az olvasószemüvegekkel. (Éjjeli vezetéshez viszont nem javasolt használni.) A szemcsepp hatóanyaga a pilokarpin nevű szer, amely összehúzza a pupillát, így segítve a közeli dolgok fókuszba hozását, és kizárni a perifériális fényeket, amelyek megnehezítik a fókuszálást. A pilokarpin egyébként az egyik legrégebb óta használt szemészeti hatóanyag, évtizedek óta használják például a zöldhályog kezelésére.
AbbVie számára óriási siker lehet a termék, hiszen a közelre látás szinte mindenkit érint (45 év felett a nyugati népesség legalább 90 százalékát). A tünetek általában a negyvenes évek második felében kezdenek jelentkezni, és a közelre látás fokozatosan romlik az évek múlásával. A problémát a legtöbben olvasószemüveggel orvosolják, és az utóbbi években fontos változást jelentett az is, hogy az elektronikus kijelzők a korábbinál sokkal egyszerűbbé tették a látottakra való ráközelítést vagy a nagyítást.
A szemcseppnek nem célja az olvasószemüveg teljes helyettesítése, de a remények szerint csökkentheti azt az időt, amikor szemüveget kell hordaniuk az érintetteknek, és különösen jól használható lehet olyan helyzetekben, amikor a szemüveg viselése nehézségekbe ütközik. A szemcsepp nem is mindenkinél fog megfelelően működni, hiszen jelen állás szerint elsősorban az enyhe és középsúlyos öregszeműség kezelésére alkalmas, elsősorban az érintett korosztályok közül fiatalabbakban.
Az FDA engedélye két randomizált, placebokontrollos 3. fázisú klinikai vizsgálat alapján született meg. Ezek során összesen 750 résztvevőnél vizsgálták, hogy a 40–55 év közötti alanyok közelre látásán javít-e a szemcsepp. A résztvevők naponta VUITY-t vagy placebót csöppentettek a szemükbe, és 30 nap elteltével minden hatóanyaggal kezelt alany arról számolt be, hogy élesebbé vált a látása közelre. A hatás akár 6 órán keresztül állt fenn, ami pedig a középtávolra látást illeti, amit például a számítógép használatakor alkalmazunk, ezt 10 órányi időtartamra javította a szemcsepp. Súlyos mellékhatás senkinél nem jelentkezett.
Az AbbVie terméke mellett több más hasonló hatású szer is a klinikai vizsgálatok végső fázisában jár, így ha minden jól megy, az olvasószemüveget helyettesítő szemcseppek a közeljövőben széles körben elérhetővé válhatnak.
Forrás: ipon.hu / nytimes.com / news.abbvie.com