A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a kezelésében lévő 2000 hektáros Duna-szakaszon megkezdte a kormoránok gyérítését - tájékoztatta a szövetség elnöke az MTI-t.

Zoltai Dániel elmondta, a jelenlegi fagyos idő segíti a madarak gyérítését, mert a kisebb vízfolyások és tavak befagytak, így a kormoránok a Dunára szorultak. Kilövésük engedélyhez kötött, környezetvédelmi okokból ólom helyett csak acélsöréttel végezhető.  

A Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán télen csaknem 2000 kormorán zsákmányolja a halakat. A lelőtt állatok boncolásának tapasztalatai szerint egy madár az életben maradáshoz fél-egy kiló halat is megeszik naponta, a megyében telelő madarak a folyóból 1500 kiló halat zsákmányolnak minden itt töltött napon.  

Zoltai Dániel hozzátette, a kormányzati támogatással és a szövetség saját erejéből elvégzett telepítéseknek köszönhetően halbőség van az élővizekben. A horgászoknak, és velük együttműködő vadászoknak nem célja kiirtani a kormoránt, viszont kártételük miatt szükséges az állomány nagyságának szabályozása.  

A kormorán, vagy kárókatona tollát nem tudja vízhatlanná tenni, testének melegével fűti magát, ehhez viszont folyamatosan ennie kell. Csoportosan vadásznak és válogatás nélkül megesznek mindent.  

Szétverik és megsebesítik a vermelő, a téli vizekben lenyugodott állományokat, egy elfogyasztott halra három pusztulás jut. Közben tönkreteszik a galériaerdőket is, mert savas ürülékük lemarja a fákat - ismertette az elnök.  

A hatvanas években védelem alá helyezett, valójában tengeri madár mára túlszaporodott. Magyarországon 2500-3000 példány fészkel, de télen 30-40 000 példány jelenik meg a magyar vizeken.  

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a megye legnagyobb civil közössége, 58 tagegyesület közös szervezete mintegy 20 ezer aktív taggal, közülük 3200 ifjúsági és gyermekhorgásszal.  

A szövetség rendezvényeket szervez, halgazdálkodási feladatokat lát el, valamint halőri tevékenységet végez a Duna megyei szakaszán.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 565 megtekintés

Videó: 52 642 715 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534211

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh