Egy Földön talált marsi kőzet újabb vizsgálata nem talált bizonyítékot az élet nyomaira.

A The Guardian cikke felidézte, hogy az 1980-as években felfedezett, négymilliárd éves marsi meteoritról 1996-ban megjelent, a NASA tudósai által vezetett kutatás szerzői az élet nyomaira utaló jeleket véltek felfedezni a kőzetben. Feltételezésük szerint a kőzetben talált szerves vegyületeket élőlények hagyták hátra. Ezt az állítást más tudósok kétkedve fogadták, és a kutatások az elmúlt évtizedek alatt megcáfolták a feltételezést.   

Legutóbb a Carnegie Tudományos Kutatóintézet Andrew Steele által vezetett csoportja tette közzé ezzel kapcsolatos eredményeit a Science folyóiratban.   

A meteoritból vett kicsiny minták Steele csoportja szerint azt mutatják, hogy a szénben gazdag vegyületek valójában a kőzet fölött hosszabb időn keresztül áramló víz révén keletkeztek.   

A Mars korai történetében, amikor még lehetett nedvesség a planétán, legalább két becsapódás történt a kőzet közelében, ami felmelegítette a bolygó környező felszínét, mielőtt - évmilliókkal ezelőtt - egy harmadik becsapódás következtében a kőzetdarab a vörös bolygóról az űrbe repült.    

A meteorit több millió évig sodródott az űrben, mígnem pár ezer évvel ezelőtt az Antarktisz egyik jégmezőjén landolt. Az apró, szürkészöld színű, két kilogrammos töredék az Allan Hills 84001 nevet kapta a hegyekről, ahol 1984-ben megtalálták.   

Steele csoportja szerint a kőzet repedésein keresztül áramló talajvíz miatt még a Marson alakultak ki benne az apró széngömbök. Ugyanez történik a Földön is, ami magyarázatot adhat a metán jelenlétére a Mars légkörében - mondták.    

Az eredeti tanulmány elkészítésében részt vevő két tudós azonban vitatta a legújabb eredményeket, és "kiábrándítónak" nevezte azokat. Egy közös e-mailben azt írták, hogy kitartanak 1996-os megállapításaik mellett.     

Kathie Thomas-Keprta és Simon Clemett, a NASA houstoni Johnson Űrközpontjának tudósai szerint Steele csoportjának eredményei nincsenek alátámsztva, az értelmezésük sem újdonság. "A megalapozatlan spekuláció nem segít megoldani a meteoritban található szerves anyag eredetével kapcsolatos rejtélyt" - tették hozzá.   

Steele szerint a technológia fejlődése tette lehetővé kutatócsoportja új eredményeit. A tudós elismerően nyilatkozott az eredeti kutatók munkájáról, és hozzátette, hogy akkoriban valóban "ésszerű értelmezés volt", amit adtak.   

Steele kifejtette, hogy kutatócsoportja, amelyben a NASA tudósai, valamint német és brit szakemberek is részt vettek, gondosan ügyeltek arra, hogy eredményeiket "annak mutassák be, ami, vagyis egy nagyon izgalmas felfedezésnek a Marsról, és nem az eredeti feltevést megcáfoló tanulmánynak".   

Steele szerint csak úgy lehet bizonyítani, hogy a Marson volt valaha, vagy létezik-e mikrobiális élet, ha onnan hozott mintákat tudnak majd elemezni a Földön. A NASA Perseverance marsjárója által gyűjtött minták egy évtized múlva érkezhetnek a Földre.    

A marsi meteorit egy darabkájával a héten végeztek egyedülálló kísérletet a Nemzetközi Űrállomáson. Egy kis pásztázó elektronmikroszkóppal vizsgálták a mintát. A kutatók azt remélik, hogy az eszközzel az űrben geológiai mintákat és törmeléket lehet majd elemezni.

Forrás: MTI / theguardian.com / science.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 702 769 megtekintés

Videó: 48 915 491 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025049

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh