http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/14989-eloszor-sikerult-helyben-kimutatni-vizet-a-hold-felszinen#sigProIde1c47cee7f
Vízre utaló jeleket figyeltek meg a Hold felszínéről készített reflektancia spektrumban a Kínai Tudományos Akadémia Geológiai és Geofizikai Intézetének (IGGCAS) munkatársai.
A Chang’e-5 leszállóegység méréseivel először sikerült vizet detektálni közvetlenül a Holdon. A tanulmány január 7-én jelent meg a Science Advances tudományos folyóiratban.
Az eredmények szerint a leszállóhely környékéről begyűjtött holdi kőzetben kevesebb, mint 120 ppm víz (vagy 120 g víz/tonna) található, illetve egy könnyű, üreges kőzetben 180 ppm, ami jóval szárazabb, mint a földi hasonló kőzetek. A vízmolekulák (H2O), vagy hidroxil (OH) jelenlétét 3 mikrométer körüli abszorpcióból lehet a spektrumból kimutatni.
Ehhez a leszállóegység az LMS (Lunar Mineralogical Spectrometer) spektrométerét használta a finom kőzetpor (regolit) és kőzetek vizsgálatához, valamint 1 731 grammnyi mintát is gyűjtött későbbi vizsgálatokhoz.
A regolitban mérhető 120 ppm víztartalom a kutatók szerint legnagyobb részben a napszéllel érkező protonoknak köszönhető. A protonok, azaz pozitív töltésű hidrogén atomok becsapódnak a holdfelszín felső rétegeibe, ahol szétszóródva kölcsönhatnak a szemcsék részecskéivel, például oxigénnel.
A kőzetmintában mért 180 ppm viszont valószínűleg a Hold mélyebb területeiből származhat, elképzelhető, hogy idősebb bazaltos egységből törhetett le és keveredhetett ki a felsőbb rétegekbe. Mivel a felső réteg víztartalma a kőzetdarabhoz mérve alacsonyabb, arra lehet következtetni, hogy a Chang’e-5 leszállóhelye alatti rétegekben kigázosodás mehetett végbe.
A mérési eredmények illeszkednek a Procellarum KREEP Terrane (KREEP – mozaikszó: kálium, ritkaföldfémek és foszfor) elhúzódó vulkanikus aktivitásához, illetve a begyűjtött minták geológiai kontextusának meghatározásához is fontosak. Az 1 731 grammnyi minta a felszín és a mélyebb rétegek kőzetszemcséinek keverékéből áll, a Chang’e-5 helyszíni méréseivel viszont a Hold legfelső rétegét tudta vizsgálni.
Mivel a Földön elég nehéz holdi körülményeket alkotni, ezért is elengedhetetlenek a helyszíni mérések. Az eredmények pedig egyrészt a Chang’e-6 és Chang’e-7 missziókat készítik elő, másrészt pedig a tervezett emberes holdbázisok kialakításában is szerepet fognak kapni.
Forrás: csillagaszat.hu / english.cas.cn / science.org