Megmunkálásuk ökológiai károkat okoz és a szennyező melléktermékek rákkeltőek. A kínai export-kvóta csökkentése, s a négy év alatt hatszoros áremelkedés arra készteti a piaci szereplőket, hogy alternatívákat találjanak.

A 90-es években számos ország azért záratta be ritkaföldfém-bányáit, mert a kínai felhozatal olcsóbb volt. Ugyanis annak árába nem építették bele az externáliákat, a kitermelés által okoztt ökológiai károkat, ráadásul az ázsiai munkaerő is kisebb fizetésben részesült.

Most Kanada, Auszrtália, az Egyesült Államok és a Dél-Afrikai Köztársaság is azon van, hogy újrainduljon a termelés, ismét megnyissák a bezárt bányákat (Japánban tengermélyi bányászat megindítását tervezik; Oroszországban viszont bő évtizedbe telne, hogy felpörögjön a ritkaföldfém-kitermelés). Mindez kétségbeesett próbálkozás arra, hogy csökkentsék függésüket a kínai kormány export-korlátozó politikájától, melynek következtében a 2009-es árszint hatszorosára emelkedett egyes ritkaföldfém-fajták ára. India és az USA jelenleg mindössze évi 3000 tonnát állít elő.

Világszerte 244 cég tervezi aktivizálni magát a kitermelésben, de szakértők szerint a birtokukban lévő lelőhelyek nagy része nem teszi lehetővé a nyereséges kitermelést, mert az érc-tartalom alacsony (10 % már jónak mondható), ezért e cégeknek csak 4 %-a lesz működőképes.

Piaci rés: újrahasznosítás

A WTO-vita hevében szemfüles üzletemberek a ritkaföldfémek-újrahasznosítására mentek rá, mint piaci lehetőségre. Egy japán kisvárosban, Kosakában kiselejtezett komputerek és mobiltelefonok és az ezeket beolvasztó kohó jelenti a helyi közösség egyik fő megélhetési forrását. (Az elektro-kacatokat Amerikából is hozzák újrafeldolgozásra.) Az üzemeltető, a Dowa Holdings az ország egésze számára is stratégiai fontosságú lett, hiszen egy diplomáciai vitává terebélyesedett ritkaföldfém-kereskedelmi konliktus eredményeként Kína leállította a félig megmunkált ritkaföldfém-szállítmányokat Japán felé, s csak a nyers alapanyagokat exportálta a szigetországnak. Ez persze hatalmas sokkot jelentett a japán hibrid autók vagy a szélturbinák gyártóinak.

A Dowa naponta 330 tonna fémet munkál meg, melyből mindössze 150 gramm(!) ritkaföldfémet tudnak kinyerni.

Innováció: búcsú a ritkaföldfémektől

A Wall Street Journal szerint a General Electric annak lehetőségeit kutatja, hogyan fogja vissza a ritkaföldfémek használatát a termékeiben.

A -rézből kinyert- rénium arányát a repülőgépek propellereiben 6 %-ról 3 %-ra sikerült csökkentenie a GE-nek. A vállalat eközben globális újrahasznosítási programot is indított.

A Hitachi Metals mérnökei már egyenesen azon munkálkodnak, hogy teljes egészében kiküszöböljék a ritkaföldfémeket a gyártásban, de a Toyota is riktaföldfém-mentes hibrid autó (Rav4) tervezésébe fogott. Az akkumulátort a Tesla Motors szállítja majd. A New Energy and Industrial Technology Development Organization (NEDO) be is jelentette, hogy megtalálták azt a megoldást, mellyel teljes mértékben elhagyható a ritkaföldfém a hibrid-autókból. Vasmágneseket használnak helyettük, melyek lelőhelyeit nem tartja egy ország kézben, s ezért sokkal olcsóbb a piaci árfolyamuk.

A mérnökök előtt egyelőre az nem világos, hogyan tudnák a világítási technológiákból (pl. számítógépképernyők, okostelefonok) száműzni az európiumot.

Forrás: piacesprofit.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 345 184 megtekintés

Videó: 51 215 264 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7332299

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh