Magyar történelmi eseményeket feldolgozó filmek, az István, a király, a Hídember, az Örök tél, az Akik maradtak és a Veri az ördög a feleségét című alkotások érhetők el ingyenesen péntektől vasárnapig a FILMIO-n, az államalapítás és Szent István ünnepe alkalmából - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken MTI-vel.

A válogatásban klasszikus filmszatíra, legendás rockopera, valamint a közelmúlt díjnyertes és megrendítő történelmi alkotásai kaptak helyet. Mindegyik film Magyarország múltját idézi meg vagy történelmünk hőseinek állít emléket - közölték.       

András Ferenc Veri az ördög a feleségét című filmszatírája 1977-ben készült. A történetben Kajtár Jolán meghívja főnökét és annak családját rokonaihoz a Balaton-felvidékre az augusztus 20-i ünnepre, gyomorbajos főnöke azonban nehezen találja meg a közös hangot a vasutas családdal.    

A film forgatókönyvét Kertész Ákos és Bereményi Géza közösen írta a rendezővel, a film operatőre Koltai Lajos, a főbb szerepeket Pásztor Erzsi, Szabó Lajos, Pécsi Ildikó, Sarlai Imre és Spányik Éva alakítják.  

Az István, a király népszerű magyar rockopera előadásából Koltay Gábor rendezett filmet 1981-ben. A film az első magyar keresztény uralkodó trónra kerülésének előzményeit mutatja be, Géza fejedelem halála utáni hatalmi összeütközést dolgozza fel a keresztény István és pogány riválisa, Koppány között. A legendás alkotás zenéjét Szörényi Levente, szövegét Bródy János írta Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján.  

A Hídember a reformkort és az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot követő időszakot állítja fókuszba. Bereményi Géza 2002-ben készített alkotása lélektani megközelítésből értelmezi a reformkori Magyarország eseményeit és legmeghatározóbb alakjának, Széchenyi Istvánnak jelentőségét. A "legnagyobb magyart" Eperjes Károly alakítja, a további szerepekben Cserhalmi György, Irina Lachina és Darvas Iván láthatók.  

A második világháború idején játszódó Örök tél című magyar történelmi filmdrámában Irén egy szovjet munkatáborban a túlélésért küzd, hogy újra láthassa családját és fronton harcoló férjét. A kegyetlen körülmények között ismerkedik meg fogolytársával, Rajmunddal, hamarosan pedig különös kapcsolat szövődik közöttük.  

Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró valós eseményeken és személyes visszaemlékezéseken alapuló filmje a 250 ezer Szovjetunióba deportált magyar állampolgárnak állít emléket, akik közül 100 ezren soha nem tértek haza. A két főszereplőt az Emmy-díjas Gera Marina, valamint Csányi Sándor alakítják.  

Tóth Barnabás Akik maradtak című lírai alkotásában egy holokauszt-túlélő fiatal lány és egy középkorú férfi egymást támogatva próbálja meg feldolgozni a második világháború traumáját, miután mindketten elvesztették családtagjaikat. Eltérő koruk és személyiségük ellenére összeköti őket a gyász és kiüresedettség érzése, egymás társaságában pedig megtapasztalják az újrakezdéshez szükséges reményt és szeretetet - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 420 megtekintés

Videó: 52 641 753 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534148

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh