Miközben sok ország gondolkozik az erőművek következő generációjának kiválasztásán, egyre csábítóbbá válnak a szélturbinák. A jobb kialakításoknak köszönhetően a szélfarmok létesítése ma már elvileg olcsóbb lehet, mint az új szén- vagy gáztüzelésű erőművek építése.

A Bloomberg New Energy Finance számadatai szerint Ausztráliában pontosan ez a helyzet. Egy ma épített szélfarm megawatt-óránként (MWh) 80 és 113 ausztrál dollárból termeli az elektromosságot, míg egy új széntüzelésű erőmű esetében egy MWh 176 dollár. Ez részben az országban uralkodó magas szén adónak is köszönhető, de ha lecsippentjük az adótartalmat, akkor is 126 ausztrál dollárra jön ki egy MWh.

A szél a legújabb versenyképességre törekvő megújuló energiaforrás, bár nehéz lépést tartania a napenergiával, melynek ára 75 százalékot zuhant 2008 és 2011 között. Ezt elsősorban Kínának köszönheti, ahol a gyártók rájöttek, hogyan állíthatnak elő nagy mennyiségben, gyorsan és olcsón nappaneleket. A szél azonban egy egészen más történet. "A szél inkább a technológiáról szól" - magyarázta Guy Turner a Bloomberg szakértője, aki szerint a tervezési vívmányok, többek közt a hosszabb lapátok és a magasabb turbinák növelték meg a hatékonyságot.

A szélfarmok kialakításában is történtek jelentős előrelépések. A szél turbulenssé válik a turbinák szélárnyékában, ami ront a hatékonyságon, ezért a cégek folyadék dinamikai modellezéssel rendezik el turbináikat, taglalta Turner. Egy nem rég napvilágot látott elemzés szerint lépcsőzetes elosztásban magasabb szélsebesség és kisebb turbulencia érhető el az egyenes sorokhoz viszonyítva.

A szél- és a szénerőművek telepítésének költsége országonként változik. Kínában még mindig viszonylag olcsó egy széntüzelésű erőmű megépítése, Brazíliában azonban már évek óta gazdaságosabb az új szélfarmok telepítése az új széntüzelésű erőművekhez viszonyítva. A Brüsszelben székelő Globális Szélenergia Tanács adatai szerint, az elmúlt évben világszerte 19 százalékkal nőtt a szélenergia kapacitás. Turner szerint a szélre biztonságos hosszú távú befektetésként tekintenek. "A befektetők tartanak az új szénerőművek építésétől" - mondta.

Miközben a kormányok egy jelentős része egyre inkább a megújuló források felé fordul, a fosszilis üzemanyagok jövője egyre bizonytalanabbá válik, mivel a fejlett országok igyekeznek csökkenteni az üvegházgáz kibocsátásukat. A meglévő széntüzelésű erőművek üzemeltetése továbbra is olcsó, mivel maga a szén is olcsó, az új erőművek létrehozása azonban már kockázatos lépésnek számít. "Ha egy új generációs erőműről beszélünk, a szél már olcsóbbra jön ki" - mondta Turner.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 852 megtekintés

Videó: 52 664 527 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535660

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh