Cáfolják a globális felmelegedés elméletét és marketingfogásnak nevezik azt.

Az éghajlat felmelegedése valóban zajlik. A Föld a XVIII. század második felében, az ipari forradalom elején kezdett el felmelegedni. Ezért vélik úgy, hogy ez a folyamat emberi hatás eredménye. Az emberiség növeli a CO2-kibocsátást, ami üvegházhatást vált ki.

Vlagyimir Baskin orosz tudós ezzel határozottan nem ért egyet. Ő azzal érvel, hogy az éghajlatváltozás ciklikus és nem kapcsolódik az emberhez. Kollégájával, Rauf Galiulinnal bebizonyítja, hogy a jelenlegi felmelegedés a bolygó ”kis jégkorszakból” való kilépésének a visszhangja és hamarosan – geológiai mértékben természetesen – belépünk az új jégkorszakba:

Egy kisebb jégkorszak 500 évente fordul elő. Az előző a múlt évezred közepén volt, amikor Angliában befagyott a Temze, a hollandok korcsolyáztak, Oroszországban pedig meg voltak rémülve a külföldiek, látva, hogy a fák kettétörtek a fagytól. A felmelegedés és lehűlés időszakai megközelítőleg 30-40 éves időközönként váltakoznak. A mostani felmelegedési időszak az ezredfordulón ért véget.

Az új ciklus eleje – a lehűlés – a naptevékenység változásával függ össze. A fő fényforrásunk sugárzásának erőssége csökken, ami kihat az éghajlatra is.

Az elmúlt geológiai korok éghajlatkutatásai megkérdőjelezik a Kiotói Egyezmény követeléseit. Az egyezmény korlátozza az üvegházhatású gázok kibocsátását és lehetővé teszi ezen kibocsátások kvótáinak kereskedelmét. A szén-dioxid-kibocsátás egy normális természeti jelenség, nem pedig kizárólag az emberi tevékenység eredménye, - mesélte Vlagyimir Baskin.

Az óceánokban 60-szor több szén-dioxid található, mint a levegőben. A globális hőmérséklet növekedésére aktívan választódik ki. Így a CO2 szint emelkedése a légkörben nem megelőzi a felmelegedést, hanem épp ellenkezőleg, követi azt.

A globális felmelegedés, amelyről annyit beszélnek, nem annyira tudományos probléma, mint amennyire marketing trükk. Amennyiben bekövetkezik a felmelegedés – magyarázza a hasonló érvelések titkos indítékát az orosz tudós – úgy csökken a hagyományos tüzelőanyagok iránti szükséglet (szén, olaj, gáz), és ezen energiaforrás árának csökkennie kell. Ez már nem tudomány, hanem színtiszta politika, - állítja Baskin.

Minket azonban nem globális felmelegedés, hanem globális lehűlés vár, - állítja az orosz tudós. A hidegtől azonban nem kell félni: ez fokozatosan alakul ki és csupán a XXI. század közepén lesz érezhető.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 128 375 megtekintés

Videó: 52 648 194 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534459

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh