A kőolaj és származékai nélkül „működik” majd 2020 után Svédország? Eddigi intézkedései alapján van némi esélye erre.

A Svéd Király Tudományos Akadémia szerint a kőolajfüggőség teljes felszámolása szükséges, mert a nyersanyag hamarosan hiánycikké válhat és ára emiatt az egekbe tör majd.

A svéd kormány illetékes tagja is osztja ezt a véleményt, úgy vélekedve, hogy lehet találni alternatívákat a kőolajra, s eljön az az idő, amikor a háztartások majd egyáltalán nem használnak fűtőolajat, a járművek pedig hagyományos üzemanyagot.

A megújuló energiaforrások alkalmazására vonatkozó európai irányelvek szerint 2020-ra a szállítás-közlekedés terén a bioüzemanyag felhasználásának 10 százalékos részarányt kell elérnie és jelenleg a bio rész 5 százalék. Ennél nagyobb arányt azonban Svédország már 2009-ben elért, és ma a svéd kocsipark közel ötöde már – helyi gyártású - etanollal megy. Európában Svédországnak van a legnagyobb etanol hajtású buszflottája, itt van Európa egyik legnagyobb etanolszállító cége.

1970-ben még a kőolajból biztosította Svédország energiaellátásának több mint kétharmadát, már 2003-ra ez az arány egyharmad alá került – írja a cleantechnica.com portál.

2006. óta a nagyobb 2009. óta a kisebb üzemanyagtöltő állomásokon is kötelező etanolt is forgalmazni. Mára már saját technológiával nem szemes-terményekből állítják elő ezt az üzemanyagot, más bioüzemanyag gyártásához trágyát és hulladékot dolgoznak fel.

A kormányzat adókedvezményekkel támogatja a bioüzemanyagok forgalmazását, s jelentős kedvezményeket ad a rugalmas üzemanyag fogyasztású járművek vásárlóinak.

Forrás: tisztajovo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 510 megtekintés

Videó: 52 653 137 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535093

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh