A robotautók területén rendkívül gyors technológiai fejlődés tapasztalható. Napjainkban ezek a gépkocsik már akár 100 kilométer/órás sebességgel is képesek biztonsággal haladni.

Mindez elsősorban a megfelelő kameráknak és a hozzájuk kapcsolódó szoftvereknek köszönhető. A Mobileye Vision Technologies új fejlesztése az eddigi megoldásoknál jóval olcsóbb és sokkal kevésbé bonyolult, ezért az autógyártóknak is vonzóbb. A cég olyan kamerákat készít, amelyek segítségével lehetővé válik a robotautózás. Az új rendszer ugyanakkor még nem elég kiforrott: kanyarodás és előzés például még nem lehetséges vele, ebből a szempontból elmarad a Google robotjárműveitől. A Mobileye termékével felszerelt gépkocsik kizárólag egyenesen tudnak haladni és a közlekedési lámpáknál, illetve más autók közelében lefékeznek.

A technológia ugyanakkor bebizonyította, hogy az olcsóbb kamerák és a drágább vizuális technológiák ötvözésével is lehetséges megfelelően működő rendszereket létrehozni. Ráadásul, pont az olcsósága miatt az így kialakított rendszer alkalmas a tömeggyártásra, ezáltal komoly esélye van az elterjedésére is. Az 1990-es években a General Motoros volt a Mobileye első ügyfele. Akkor a gyártó olcsó kamerákat vásárolt, amelyek képesek voltak felismerni, hogy ha a másik sávban járművek közeledtek. Azóta megnőtt a kereslet ezekre a megoldásokra, a Volvo például szintén olyan fejlesztéssel látta el a különböző modelljeit, amelyek automatikusan felismerik a gyalogosokat és a bicikliseket.

A nyáron öt gyártó bevonásával kezdődik annak a Mobileye rendszernek a sorozatgyártása, amely képes a dugókból kivezetni a járműveket. A vezetők még ekkor sem dőlhetnek hátra, ugyanis a kezüket kénytelenek lesznek a kormányon tartani, 2016-ban viszont kiforrottabb verziók érkezhetnek. A Mobileye egyik Audi A7-es prototípusát Markoff is kipróbálhatta. A navigáció teljesen automatikus volt, miként a forgalmi sávban maradás és a kormányzás is abszolút önműködően történt. a szélvédőn egyúttal megjelentek a legfontosabb adatok. A cél természetesen mi más is lehetne, mint a teljesen önállóan közlekedő gépkocsik megalkotása.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 025 megtekintés

Videó: 52 663 654 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535622

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh